Elég volt!

Mintha a fedőt tette volna rá ez az esős nyár a Székelyföldre, de rá egész Erdélyre is, a hatalmas, több rétegben áradó felhőknek se vége, se hossza, a legsötétebb szürkébe váltó fenyegetésüket be is váltják, legutóbb egy éjszaka villámszámban is rekordot döntött egy többórás felhőszakadás. Ez már nemhogy az elégnél, a nagyon soknál is több, a felázott földekre a szikkadás ritka időszakaiban merészkednek ki a traktorok, a kertjeiket művelők pedig úgyszólván tehetetlenek, a felmagzó burjánokkal a versenyt győzni lehetetlen, a gyomláló belefullad a sárba.

Zárd el, uram, égi csatornáid! – fohászkodik a természet nyugalmát kereső, a rövid sétával próbálkozót is megriasztja az immár másodszor színültig telt Feketeügy látványa, arra alább, Bácstelek felé pedig hetek óta áll az évente megismétlődő belvíz nagy átmérőjű tükre, amely inkább időszakos tónak nevezhető már. A bikfalvi országút padkáját ismét elmosta több helyen az áradás sodra, szinte alászántva az aszfaltcsíkot. Itt megint az útépítőket kell munkába állítani, és zúzott kővel telt teherautókat irányítani a pusztítás helyszínére.

Szelíd Oltunk jól beágyazott medre is megtelt, úgy hömpölyög fél Erdély folyója, mintha nagyobb testvéreitől tanulta volna el az erőt és hetykeséget, szentgyörgyi szabályozott szakaszán a sziklatömbökkel kirakott kanyar a szemközti partnak löki a víztömeget, onnan harap le újabb darabokat a felerősödött sodor. A többedik árhullám vonul épp le, senki sem tudja megmondani, fog-e még nőni a vízszint, de ha igen, az már árvízkészültséget fog ébreszteni a városban.

Elég volt, uram, a vírushoz már csak ez hiányzott, se élni, se dolgozni nem lehet az esőtől – sóhajt fel falusi szomszédom, s akkor a tócsákat kerülgető városiakról még nem is szóltunk.