Életbevágó feladat

A medve előbb-utóbb embert fog ölni. Ez nem vészmadárkodás, ez a valóság. Miután egyre többször találkozik az emberrel, statisztikailag is nő az esélye annak, hogy tragédia legyen a vége. Idő kérdése az egész, csak ki kell várni.

Esélye nincs az embernek a vaddal szemben. A múlt hét végén két sepsiszentgyörgyi kocogót kergetett meg a medve a Bíróné-pusztája mellett. Nem gyerekeket, nem öregeket, hanem életük teljében lévő, kisportolt férfiembereket. Miközben kissé sápadtan a fülükben most is visszhangzó „halálos fújtatást” ecsetelik, azt mondják: csak azért úszták meg, mert a medve visszament a bocsaihoz.  Vagy milyen esélyed van, ha leszállsz az esti vonatról a bodoki állomáson, és a falutól másfél kilométerre két medve áll a peronon, vagy találkozol Bükszádon az utcán, vagy Bikfalván a kert végében a medvével, és még sorolhatnánk?

Ez egy olyan – szó szerint – életbevágó probléma lett, amit a megyei és helyi hatóságoknak azonnal meg kell oldaniuk. Ez nem pályázat-, nem licit-, nem pénzkérdés – ez a puszta életünkről szól. Itt nem lehet a „kisebbségfaló” bukaresti politikusokra hivatkozni, nem lehet a kormányt, a parlamentet, a gyulafehérvári régióközpontot okolni, de a brüsszeli bürokrácia sem hozható fel kifogásnak.

Nincs helye a jó pályázatot írtunk, de nem kaptunk finanszírozást; nem halad a munka, mert rossz a törvénykezés; ha lesz területi autonómiánk, ez magától megoldódik; csinálnánk, de nem hagyják típusú meséknek. De azon sem lehet most tovább filozofálni, hogy elfogyott a medve élettere, hogy ki, hány hektár erdőt vágott ki, s hogy erre volt-e oka, joga, s engedélye, hogy ki vadászott évekig és mire. Mint ahogy a mai bukaresti találkozón sem lehet a majd megbeszéljük, konzultálunk, tanulmányt készítünk, megszámoljuk, felmérjük típusú „megoldásokat” elfogadni. Ezek mind jogos felvetések lehetnek, de nem most kell megoldani. Most azt kell megoldani, hogy saját életterében a háromszéki ember ne találkozzon medvével. Mert, ha így megy tovább, a medve előbb-utóbb embert fog ölni.