Elhagyott javaink

Annyi vidékre, hegyre és szakadékra mondta már az ember, hogy az már aztán aranybánya! Való igaz, a nagy munkálatokban hol alá, hol fölé száll az ember hegynek, tengernek, hogy megtalálja a kincset… Aki keres, az talál, de ez sem vasveretes igazság, én ugyanis nyomára szeretnék találni városunk szinte elfeledett, már-már elvetett kincseinek.

Lelkiismeretünk légkörében ott omlik, pusztul tolvajoknak kiszolgáltatva, vetve az egykori nevén Szakszervezeti Kultúrház. Mekkora vállalkozás volt egykor, úgy negyven éve, istenem! De hát így múlik el a világi dicsőség, így, hogy még ember sincs, aki kikergetné abból a hatalmas és sokszor híres épületből a rablókat, az ebeket. Az egykori színházi kollokviumokon a színházteremben százak ujjongtak a nézőtéren. Ott minden hónapban hangverseny is volt, nehogy elárvuljon a lakosság, mint ahogy az valami vírusjárványban szükségszerűen előfordul.

Mi kell ahhoz, hogy a tehetetlenség gúzsaitól megszabadulna a város, „Székelysepsiszentgyörgy?” Mert nem hitvány lustaság, nem belenyugvás a semmittevésbe, nem. Ez a város és vezetősége képtelen mindenütt rendet teremteni a központi, egymást utolérő műanyagforradalmak áradatában, és ez nem az ő hibája. Az elhagyatott épületekről pedig már szállongnak a történelmi ziláltságban a legendák. A kultúrpalotáról azt sem tudják az emberek, kinek is a tulajdona végül. Ugyanis nemsokára vége, mert hiszen minden omlatag ebben a magányos Erdélyben. És bizony mondom néktek, nem rang az, ha egy sorba kerülünk a leégett – mert magukra hagyott – párizsi, madridi palotákkal. Ne töröljük fájásig a szemeinket, látnunk kell még annyi mindent a lakatok mögött és mögül.

Az egykori képtár odalett a toronyórás épületből, és vigasz, ha kinek az, hogy a képzőművészetet viszont mintha angyalok is ápolnák manapság, növekedjék, ragyogjon másokkal együtt. Gyárfás Jenő, városunk egykori nagy festőművésze most szobrából kinézve méltatja a jelen kincseit. Mert itt is van arany, és azt óvni kell, nem úgy, mint ezt az árva, százszor megrabolt palotát a szemünk előtt.