Eljött a krémek ideje

Habár a születésnapok sosem kattannak túl hirtelen és túl nagyot az ember fejében, nem úgy ébredünk szülinapunk másnapján, hogy húú, de megöregedtem, egy-egy kerekebb szám esetében azonban, csakhamar bevillan: egy korszak lezárult, egy másik pedig elindult.

Ennek talán nincsenek is külső jelei, csütörtök után ugyanúgy virrad a péntek, a reggeli kávé ugyanabban a kedvenc bögrében gőzölög, a hajszálak ugyanúgy gubancolódnak, a pizsama is ugyanott gyűrött, a szemek alatti táskák sem nagyobbak. A torokból erővel felköhögött „jó reggelt” is ismerősen szól. Napközben az élet mit sem változik, majd a nap sem foglalkozik a születésnapossal, csakis magával, amikor puha, rózsaszín köntösét szorosan magára húzva nyugovóra tér.

Mikor a csillagok felfénylenek az égen, és a test már egészen elfáradt, akkor azonban történik valami, a nevetségesen gyermekes felismerés szembeköszön a fürdőszobai fiókból. Ott állnak, szépen sorban, az idők során kedvtelésből megvásárolt, majd sosem használt arcmaszkok. Aloe verás, mézes, nyugtató, puhító, hámlasztó, illatos, egészséges gyógynövényektől büdös. És akkor, hangosan felcseng az emberlánya fülében az a mondat, amit még egykoron, tizenkilenc éves korában fülelt fel egyetemen, egy ismerősének ismerősétől: 25 év felett minden nőnek kötelező krémekkel, ránctalanítókkal odafigyelnie arca szépségére.

Eljött tehát a pillanat, amikor a különböző kenceficéket áruló, torkunkon nagy igazságokat letuszkoló, unatkozó hölgyek szerint, a víz már nem elég. El kell feledni lusta szokásunkat, miszerint este szappanos, reggel pedig egyszerű hideg vízzel csapkodjuk arcunkat fogmosás után. Reggeli és esti rutinokat kell felépíteni: mélytisztító arclemosó, pH-értéket kiegyenlítő tonizáló, szemránckrém, arckrém, hetente egyszer–kétszer hámlasztás, másnapokon maszk.

Nincs már kifogás, nem siethetünk lefeküdni, reggel sem utolsó percben bújunk majd ki az ágyból. Időt szánunk magunkra, az arcunkra, és ezáltal a lelkünkre is. És akkor megcsillan az emberlánya előtt még egy igazság, amitől mindig is rettegett: én-időt kell kialakítani, ha törik, ha szakad, különben kiégünk. S ha ez nem lenne elég, ráncosan leszünk porrá.