Elmaradt ökumenikus kicsengetés

Sajnálom az idei végzős diákokat! A visszajelzésekből, kommentárokból, bejegyzésekből jól érzékelhető, hogy bár örömmel kennék meg szalonnával a tanoda falát, hogy a kutyák megegyék, azért nagyon hiányzik az iskola! Lehet, sokuknak már elkészült a ballagó kosztüm, az ilyenkor szokásos ünnepi beszédekre kijelöltek a hónap közepén már próbálgatták hangjukat, kiejtésüket csiszolgatták, a pedagógusok éppúgy, mint diákjaik, rendbe szedték gondolataikat az utolsó osztályfőnöki órára, a szülők szerteszét tudósították, hogy mikor, hol találkoznak, hol lesz a vendéglátás, s egy icipici izgalom is erőt vett azokon, akiknek két-három intézetben is voltak felköszöntésre érett ismerősük, rokonuk. Mindez most holtvágányra került. Nem lesz kicsengetés! Legalábbis hagyományos módon nem!

Olvasom, vannak helyek, ahol a számítógépet akarják segítségül hívni, valamilyen formában meg akarják szólítani a búcsúzó diákokat, hadd érezzék azt legalább, hogy életük döntő pillanatához érkeztek. Mert egy biztos: minden középiskola életében a legrangosabb, a legérzelemteljesebb, legmeghatóbb ünnepség a kicsengetés!

És elmarad az évek óta hagyományossá erősödött ökumenikus istentisztelet, amelynek első rendezvényére 1998-ban került sor a megyeszékhely központi római katolikus templomában. A Szabó Lajos kanonok úrral közösen útnak indított felemelő seregszemle szemgyönyörködtető, de erőt is tükröző esemény azóta egyetlen évben sem maradt el, igaz, az évek során létszámban eléggé jelentősen csökkent a végzős diákok száma. A felemelő gyülekezet mindenkor arra figyelmeztetett, hogy a sok száznyi fiatal jövője mindannyiunk felelőssége. Ezért is hívtuk meg minden alkalommal nem csupán az egyházi személyiségeket, hanem a civil világ jeles képviselőit is. És mint ahogy egyik-másik iskola a későbbiekben próbálja majd megrendezni az elmaradó kicsengetést, előfordulhat, hogy a pedagógusszövetség, a lelkészekkel közösen templomba hívják majd egy későbbi időpontban a most érettségi előtt álló véndiákokat!