Eltékozolt örökségünk, szabadságunk

Amúgy vértelen, de nem érdektelen pengeváltás volt a minap lapunk hasábjain, aminek több kulcsszava megragadta a figyelmemet: odafigyelés a pedagógus társadalomra, annak szerepére, a megértés és a türelem szükségessége. És ezen a ponton ugrott be, mennyire méltánytalanok vagyunk a magyar oktatás egy olyan óriásának a megítélésében, aki százannyi szobrot érdemelne, mint megannyi zakkant tábornok, akik magyarok tízezreit vezették halálba értelmetlen és vesztes háborúk során, míg hősöm munkája csak dicső győzelmekhez vezetett.

Eötvös József báróról van szó, aki alig 18 évesen már így elmélkedett egyik levelében az ország jövőjéről: „…közönséges [azaz általános] cultura az út…”, idézi Bényei Miklós. Eötvös alig múlt 34 éves, amikor a király kinevezte Magyarország első vallás- és közoktatásügyi miniszterévé, ez volt az első mandátuma. Korábban, Széchenyivel folytatott vitájában már leszögezte, „a nevelés feltétele a politikai jogok helyes gyakorlásának, nagyobb esélyt biztosít a nemzetnek az alkotmányos reformokért vívott küzdelemben”. Ő úgy gondolta, szerencsénkre nagyon helyesen, hogy a szabadság a művelődés következménye. Második mandátuma 1866 márciusától haláláig, öt évig tartott, de munkája és utódainak a munkája juttatta el a magyar nemzetet az igazi szabadsághoz, ki a sötétségből.

Hogy miről beszélünk? Az 1870 januárjában végrehajtott első népszámlálásunk kérdőívére felkerült a „Tud-e írni, olvasni?” kérdés, és az eredmény lesújtó volt: „1870-ben a történeti Magyarország hat éven felüli lakosságának 68,7 %-a sem írni, sem olvasni nem tudott! Magyarországon ez az arány 61,01% volt, Erdélyben 78,67%,” írja dr. Endrefi Istvánné egy tanulmányában. Nem volt iskola, nem volt tanító, nem volt módszertan. Eötvös, és kiváló utódai munkájának köszönhetően az analfabéták aránya 1910-ben 33, 1941-ben 10% alá csökkent, héroszi munka volt, köszönet érte!

Ma, 80 évvel később az iskolákból kikerülők (és ennek következtében Romániában felsőfokú diplomát szerzők) várhatóan legalább 40 százaléka funkcionális analfabéta, és ha így haladunk, egy évtized alatt elérhetjük az 1870-es számokat. Igen, beszélnünk kell pedagógusaink szerepéről, megértésről, türelemről.