Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Emma világa mindenkié

Emma húszas évei végén járt. Irodában dolgozott, így minden reggel csinosan lépett ki garzonja ajtaján, amit az apja vásárolt neki, még amikor nyolc éve munkába állt. Mindennap pontosan hét órakor ért be a munkahelyére, és pontosan három órakor libbent ki onnan.

Munka után mindig hazament, ahol elfogyasztotta az előre elkészített, vitaminbomba alapanyagokat tartalmazó ebédjét. Négykor kitakarította lakása egy részét, készített magáról egy fényképet, feltöltötte Instagramra, majd pontosan tíz percig ellenőrizte a reakciókat.

Öt órakor lemosta a sminkjét, két réteg hidratálót vitt fel arcára, különös tekintettel a szemkörnyékére, mivel ott már megjelentek kisebb ráncok. Igaz, fülig érő, tökéletes, fehérített mosolyának volt ez csupán köszönhető, ő mégis el akarta tűntetni. Aztán felhúzta fekete, márkás jóganadrágját, a hozzá passzoló sportmelltartót, egy frissen mosott felsőt, belelépett a makulátlan edzőcipőjébe, és háromnegyed hatkor el is indult az edzőterembe.

Személy edzőjével minden hétfőn szerdán és pénteken combra gyúrtak, a genetika oda ajándékozott neki kicsit több fölösleget. A maradék napokon a hasat, vagy a karokat edzették. És ez mindig pontosan másfélórát jelentett. A nyújtás után megközelítette a tükröt, befeszítette izmait, és elhelyezett egy olyan mosolyt az arcán, amely azt sugallta, nem is fáj a feneke a 100 guggolástól. Újabb kép, újabb poszt az Instagramon.

Hazament, zuhanyozott, ezúttal a kis fekete ruháért nyúlt a gardróbba, hozzá színes magas sarkút választott, és el is indult a minden pénteken megtartott csajos borozós estre. A csajokkal átbeszélték milyen új ruhákat vásároltak, hol tartanak az edzésben, éppen a kókusz- vagy a mandulatej az egészségesebb, és honnan vásárolják a csomagolásmentes chiamagot.

Pontosan 11 órakor került ágyba, és mint minden hetet záró pénteken, pontosan 11.10-kor kis is gördültek első könnycseppjei. Arra gondolt, mint mindig: mindent úgy csinál, ahogyan divatos, mégsem boldog. Aztán azzal nyugtatta meg magát, hogy szerinte senki más sem az.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás