Erdély volt, van és lesz

Nem akartuk, de kilencvennyolc esztendővel ezelőtt a nagyhatalmak Erdélyt egy birodalomból a gyengén fejlett Romániához csatolták. Érthető, hogy ezt az erdélyi magyarság mind a mai napig nem tudta megemészteni, ám érdekes, hogy azóta is csak a saját érdekeire figyelő, valahai győztes országok felől vár változást. Mindhiába. Bár Kós Károlyék már az elején látták, „az ítélet végrehajtatott: Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros kétmillió magyarsága bekebeleztetett Romániába… Ez az igazság!… Nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk…” – írták a Kiáltó Szóba.

Ki is jelentették, hogy „aki fél, aki gyáva, aki nem bízik, aki nem hisz, aki gyenge, az lépjen ki a sorból… Senkit se sirassunk, aki elmegy innen. Senkit se tartsunk vissza…” És mindehhez hozzátették, hogy amit mi a magunk számára kérünk, azt fogja előbb-utóbb kérni az erdélyi szászság és a románság is. Mert Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsylvania, bárhogy is nevezzük, mindig is volt, van és örökös-örökké lenni fog.

Sajnos, közülünk, erdélyiek közül sokan elmentek. És olyanok jöttek helyükbe, akik nem érzik az erdélyi lelkületet, munkamoráljuk alacsony, nem szorgalmat, hanem nacionalista felhangokat hoztak magukkal. Tény az is, hogy mi, erdélyi magyarok keveset cselekedtünk Erdélyért, ha csak a nagy beszédeket, vitákat nem nevezzük annak. Szinte a legnagyobb csendben adtuk oda Erdőelvét. És ha már ellenállás nem tanúsítottunk, nem tettünk semmit szülőföldünk kirablása ellen sem.

Igaz, a többi nemzetiség is hallgatott. Az itt élő románok csak napjainkban jöttek rá, hogy lóvá tették őket. A becsapott, majd erről a vidékről lelépett szászok is csak nézték, miként viszik ki az itt termelt értékeket, kincseket. Mi pedig szinte száz évig nem tudtunk szót érteni velük.

A fennforgók, a meggazdagodottak azonban megértették egymást. Az RCS&RDS tulajdonos Teszári Zoltán Ovidiu Crişánnal. Verestóy Attila, amíg élt Viorel Hrebenciuc-kal, Pálfi Attila a Creţu családdal… és sorolhatnánk tovább. Ha vállalkozni lehet együtt, miért lehetetlen együttműködni a központosítás hátrányait mindinkább érző erdélyi románokkal és a – ha csak rövid időre is, de – visszatérő szászokkal? Mindezt Erdély javára, úgy, hogy megmaradjunk magyaroknak.