Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Akarjátok, hogy ezután minden marcipán fele az enyém legyen, és a másik felét először én rágjam meg, mielőtt ti lenyelitek? Körülbelül ezt a kérdést tette fel Recep Tayyip Erdoğan, Törökország fura ura egy népszavazáson. És az istenadta nép több mint fele ujjongva válaszolta: igen!
Mivel meggyőződésem, hogy a hevesség rossz tanácsadó és az indulatos reagálások (pfuj, diktátor, le vele) nem sokat érnek, próbáljuk meg vizes borogatással a fejünkön megvizsgálni, mi is történik Törökországban, és nem csupán ott. Lesz, aki felháborodik, de azt kérdem: miért gondoljuk, hogy a törököknek feltétlenül a Nyugat szájíze szerinti demokráciára van szükségük?
A keleti népek annyi évszázadot éltek tekintélyelvű rendszerekben, hogy számukra pillanatnyilag a Jó Vezetőnél magasabb ideál nem nagyon létezik (és ne feledjük, 1989-ben Temesváron először Gorbacsovot éltették a tüntetők, még ők sem hittek a pluralizmusban). Valaki úgy fogalmazta meg, ha az Észak-Koreai rezsim egyszerre csak eltűnne, a koreai emberek szépen leülnének a földre, várva, hogy valaki megmondja, mit kell csinálniuk. És ne ellenérveljenek Atatürkkel, mert az ő modernizáló reformja inkább csak egy erőszakkal a törökökre húzott idegen ruha volt, amelyet nagy részük alig várta, hogy ledobjon magáról, akárcsak az irániak a Sahinsah amerikás újításait.
Miért ne fogadjuk el, hogy a török átlagembernek a mindennapi kenyér és a biztonság fontosabb, mint a parlamenti cirkusz, és készségesen megszavazza azt, aki reménye szerint ezt megadja? Tulajdonképpen nem a demokráciát, hanem annak karikatúráját utasították el a népszavazáson. Mert nem akarják, hogy mindenféle ukmukfukk csoportocska felkavarja a társadalmat, miközben hol az iszlamisták, hol a kurdok robbantanak, megbénítva az ország gazdaságának egyik legfőbb motorját, a turizmust, és külföldről irányított puccsisták lerohanják az elnöki palotát, aztán meg a Nyugat sopánkodjon, hogy az elfogott katonákat nem a Hilton Hotelben szállásolták el, és még el is bocsátották a felelős tiszteket. Különben elgondolkoztam, ha a katonai vezérkar némely tisztje elindult volna a Fehér Ház ellen kétezer tengerészgyalogossal, tankokkal átgázolva autókon, civileken, legépfegyverezve a kötelességüket teljesítő védő katonákat, a puccs leverése után Obamáék mennyire törődtek volna a lázadók emberi jogaival – a guantanamói példa talán segíti gyönge fantáziánkat.
Mindig elszomorít, amikor panaszkodóktól hallom, hogy „ez a nagy demokrácia” a ludas a gyárak bezárásáért, a „patronok” telhetetlenségéért, a fiatalok viselkedéséért. Demo-krácia a nép uralmát jelenti, és hol volt a nép, amikor néhány gazember elkótyavetyélte a sokmilliárdos ipart, amikor a törvényeket kiskapukkal együtt alkotta meg? A demokrácia a törvény egyeduralma kellene legyen, amit sok helyen látunk, az inkább anarchia, törvénynélküliség, amely a diktatúra előcsarnoka.
Elcsépelt példa, de a figyelmeztetés sohasem árt: Hitler az úgynevezett weimari köztársaság csődje eredményeként került hatalomra. Az akkori nyugati hatalmak szerint az demokratikus volt. Valóban, jobb- és baloldali pártocskák püfölték egymást a sajtóban és az utcán, drogos művészek kiállíthatták groteszk agyrémeiket, a kabarészínházaknak álcázott mocskos lebujokban idegenlelkű, ötöd rangú „komikusok” lábbal tapostak mindent, ami a németeknek szent volt. A hatmillió munkanélküli (és még néhány millió hébe-hóba munkát találó), a nap mint nap megalázott német állampolgár helyzete nem képezett emberjogi témát. Csodálkozunk, hogy a német nép végül teljhatalmat adott egy ember kezébe, a későbbi tragédiával nem számolva? Amint a törökök most az elnöküknek.
Nehogy azt gondolja valaki, hogy az Erdoğan rajongóklub vezetője vagyok, csupán megfigyelem, hogyan visz az anarchikus áldemokrácia lépésről lépésre a zsarnoksághoz. Valamint fájdalommal látom, hogy Magyarországon hogyan terjed a mindent szabad, úgysem büntetnek viselkedés. A nagyhéti ricsaj, rendőrlökdösés, hivatalos épületfröcskölés, alpárinál aljasabb szövegek köztéri ordítása és mutogatása hova vezethet? És egy nagyon független, nagyon pártatlan tévében egy Sas álnevű, adócsalásért elítélt Polacsek József hétről hétre ganélétől cuppogó bakancsban átgázol mindenen, ami tiszta és magyar?