Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A múltban sem volt ez másképp, felgyorsult világunkban azonban hatványozottan igaz, hogy csak kellő szellemi színvonal és tudásszint birtokában vagyunk képesek korunk nagy kihívásainak megfelelni. Egyénenként és közösségként egyaránt. Egy nemzet boldogulása tehát hosszú távon értelmiségi rétegének a minőségén múlik, melynek kimunkálása elsősorban a pedagógustársadalomra vár.
Éppen ezért a kisebbségi létben senyvedő közösségek esetében nem csak elszomorító, hanem tragikus is, ha szellemi elitjének tagjai közömbössé és fásulttá válnak. Márpedig szűkebb környezetemben személy szerint ezt tapasztalom, mert az érintettek közül nagyon kevesen vesznek részt Sepsiszentgyörgy élénk és színes kulturális, illetve művelődési életében. Egy-egy irodalmi estről, könyvbemutatóról, tudományos vagy történelmi témájú előadásról ugyanis pontosan azok hiányoznak, akiknek feltétlenül ott lenne a helyük. Vagyis a szaktanárok és általában a pedagógusok. Tisztelet a csekély kivételnek, valamint a fotósoknak és képzőművészeknek, akik testületileg képviseltetik magukat egy-egy tárlatmegnyitón.
Legutóbbi negatív példaként ilyen tekintetben az április 21–22-én nálunk is zajló Székely Konferencián való részvételt említhetem, melynek a székelyföldi oktatással foglalkozó munkálatait csak négy sepsiszentgyörgyi tanár tisztelte meg jelenlétével, akik egyike nyugdíjas volt. És ez vakáció idején történt abban a városban, ahol több száz magyar anyanyelvű pedagógus tevékenykedik.
Persze, mint bármit, a tömeges távollétet is meg lehet magyarázni, azonban néhány valóban indokolt esetet leszámítva ezt elfogadni nem szabad. Mert lehet ugyan a tanügy áldatlan helyzetére, szétziláltságára, a benne uralkodó áldatlan állapotokra, fejetlenségre, következetlenségre vagy az elvártnál alacsonyabb fizetésekre hivatkozni, azonban ezek közül egy sem ment fel senkit a közömbösség és felelőtlenség terhe alól. Hiszen egy olyan tanácskozásba, melyen a válságból kivezető utat és a kisebbségi helyzetünkből fakadó gondok megoldását keresik, egy magyar pedagógusnak nem csak szakmai, hanem erkölcsi kötelessége bekapcsolódni.