Esély a megbékélésre?

A holtak, bármennyire is szürreálisnak tűnik, de aktív és szerves alakítói az élők mindennapjainak. Nem csak személyes síkon, mert emlékezetük a kollektív tudatban is jelentős sors­alakító tényező. Így a politikában is az élők közös ügyintézésére is komoly befolyással és hatással bírnak. De furcsa, időtlen jelenlétük akár konfliktussal is fenyegethet – lásd az úzvölgyi temető ügyét.

Ennek az egész történetnek a magva nem valamiféle magyar–román specialitás, a lenézően periférikusnak és provinciálisnak bélyegzett kollektív létforma nyomorúsága. Annyira univerzális és mélyen emberi, hogy szerte a világon találunk példát hasonló helyzetre. Európában is, de figyelem, itt találjuk a legjobb példát arra, hogy a holtak békéje és emlékezete (jussa) nem szükségszerűen teher, a konfliktusok örökös és öröklött forrása, hanem éppenséggel a jövő nyugalmának szilárd garanciája is lehet.

A kontinensnyi béke és jólét alapja – az Európai Unió – egy hasonló helyzetből, a holtak és élők bonyodalmas szövetségéből sarjadt ki. A francia–német történelmi megbékélés folyamatáról van szó, minek végeredményeképpen egy jóhiszeműséggel párosult racionális és konstruktív szemlélet győzedelmeskedni tudott a múlt sebein. Egymás halottjainak tisztelete, a kölcsönös megértés nemcsak mindkét fél által megkoszorúzott közös katonatemetőket, közös emlékezetpolitikát és társadalmi békét, hanem olyan politikai intézményrendet is szült, mely magyarok és románok számára is követendő példa lehetne.

Így öröm az ürömben, hogy az úzvölgyi katonatemetőben felélesztett indulatok legalább a széles közvélemény számára is egyértelművé tették, bőven van mit rendeznie a két félnek. Különösen Erdélyben, ahol a békés együttélés és együttműködés nemcsak üres szólam, hanem a történelem során és a mindennapokban is visszaigazolt, gyakorlott és érvényes közösségi norma. Így ha az elitek részéről is megvan a politikai szándék, ennek már csak intézményes garanciáit kellene megteremteni.

A közel 100 éve lezajlott impériumváltás évfordulója minderre kiváló alkalmat kínál. A kérdés csak az, hogy a román politikai elit akar-e élni ezzel a lehetőséggel? Mert a magyar fél részéről nem látni akadályt.

Pozsony János Csaba