Európa a magasban

Európa elrablása című könyvében Márai Sándor az 1946–47 telén tett nyugat-európai utazásáról ír. Rövid idővel a második világháború befejezése után bár azt tapasztalta, hogy még a vesztes Olaszország is kezd visszatérni a megszokott kerékvágásba, de azért valami hiányzik, valamit elraboltak Európából – ahogy mondja – a vad erők. „Az emberek élnek, mert élni organikus lehetőség, Európában is. De az élet ihlet nélkül nem szerep, csak tenyészet. Európában nemcsak a nemzedéknek, a földrésznek sincs közös ihlete többé.” Nem találni rá a szellemi Európára.

Tény az is, hogy a szovjet tömb országaiban élők mégis erre a szellemi tekintetben elrabolt Európára figyeltünk, úgymond szemünket Párizsra, Bécsre, Rómára, Londonra vetettük, azt éreztük és gondoltuk, jó felnézni Nyugatra, annak civilizációjára és kultúrájára egyaránt. 1989–90 óta aztán a közép-kelet-európai polgár is szabadon járhatja Nyugatot, megtapasztalhatta, amitől évtizedekig adminisztratív eszközökkel, s ha kellett, erőszakkal tartották távol. Szerény székelyföldi templomok és udvarházak után a gazdag nyugati „rokonokkal”, elkápráztató bazilikákkal és palotákkal találkozhatott, a kiteljesedett gótikát, reneszánszot, barokkot ismerhette meg a világvárosok épített örökségét szemlélve, képtárakat járva, ugyanakkor megérintette a polgári világ hangulata valamely kávéház asztalához ülve, mondjuk a Café Flore-ban, a Caffè Grecóban…

A földrészünk nevét viselő gyönyörű királylányt, a görög mitológiából ismert Európét csellel rabolja el a főisten, a Márai által leírt tényállás egy világméretű fegyveres konfliktus következménye. Jogos volt a jó hatvan évvel ezelőtti, az atomkorszak kezdetén kifejezett aggodalom a Föld jövőjét illetően, napjaink Európára irányuló erőszakhulláma hasonlóképpen aggodalomra ad okot, és állásfoglalásra késztet, megálljt kellene parancsolni a nagypolitika elhibázott lépéseinek. Illyés Gyula a hazára vonatkozóan jutott arra a következtetésre, hogy számunkra a haza úgymond a magasban van, egy szellemi-lelki tartományban keresendő, s ezért mondhatta, úgy tűnik, az az idő jött el, mikor nem a jövendőben, hanem a múlt időben fogjuk fürkészni az új hont, sőt ma már – teszem hozzá – az új Európát is…