Ez nem reklámdemokrácia

Lázongunk a sorsunk ellen. Nem minden esetben tudunk megbékélni magunkkal, életünkkel, pedig vannak emberek, akiknek semmi nem adatott meg azokból, amik megadattak nekünk. De mi nyugtalanok vagyunk, lázadunk…

Talán túl sokat jöttem-mentem, láttam és főleg külföldi útjaim alkalmával, Európában, de az óceánon túl is, csodálatos dolgokat éltem meg, tapasztaltam. Velem egyidős emberekkel ismerkedve rádöbbentem, hogy nem okosabbak, mint mi, nem szebbek, mint mi. Drága székely testvéreim! Megtudtam, hogy nem jártak többet iskolába, talán nincs is annyi tapasztalatuk, leleményességük, mint a székely embernek, csupán csak szerencséjük volt, hogy ott látták meg a napvilágot, ahajt, vagy kétezer kilométerrel arrébb, ahová nem jutott el a nagy szovjetek szelleme, hatalma, befolyása.

Szinte zavart is engem, amikor láttam a tengerentúli nyugodt, kiegyensúlyozott embereket. Képtelenek voltak megérteni a mi napi aggodalmainkat, a sok stresszt, összerezzenéseinket. Azt sem értik, miért izgatjuk magunkat a holnapért, miért rettegek a nyugdíjas korban bekövetkező holnaptól… Meg sem tudják érteni, hogy sok ember a világon alig-alig él meg, hogy egyik fizetéstől a másikig épp csak kihúzza, nem is beszélve szerencsétlen nyugdíjasokról, akik nem tudják kiváltani még a gyógyszereket sem.

Sokszor védekezésül azt mondogatom, hogy rossz időben, rosszkor, rossz helyen születtem. Lehet, de a szívem mélyén azért tudom, hogy ez nem igaz. Isteni akarat az volt, hogy azon a hideg, havas február derekán kellett meglátnom a napvilágot. Szeretem városomat, az idevaló, igaz embereket. Nem mentem el, és nem is bánom. Igaz, egyetemista koromban távol voltam négy évet, de akkor is, amint lehetett, szaladtam vissza szülővárosomba. Megtanultam, hogy saját „hazájában”senki nem lesz próféta. Sokat, nagyon sokat kellett s kell nyelnem, mert szeretem a „gyermeket a nevén” nevezni. Szókimondó vagyok. Lázadok?

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy