Fagy- és fajhalál

Már rég tudjuk, hiányzik valami, sok minden az életünkbõl. Vakaródzunk, nyüsletünk föl s alá, inkább alant, tennünk kell együtt s magunkért. És most bejön a bedobott kés, a penge, mint lerágott csont, közénk. Az egyik erdélyi magyar párt a bõven sokból, bedobja a rákfenét élesztõ döntést, bizalmatlansági indítványt – na ki, kik ellen? A másik magyar párt s a maga megrontására, a magunk veszedelmére. Nem, nem a román kormányhalmaz elleni bizalmatlanságról, de a magyarság csenevész pártocskáiról van szó.
Hogy bízzunk mi otthontalan itthonunkban, ha nem bízhatunk saját szervezõdéseinkben sem, mert – mert a magyar pártok, szövetségek egymás ellenére születtek fattyadékokként.

Bizalmatlansági indítvány szükséges, köztünk és ellenünkre? Hát marad a zsoltár, csupán az, ha még lehet magyarul énekelnünk a magunk építette magyar templomban: Tebenned bíztunk elejétõl fogva, Uram…

Mennyi is a szavazója e három magyar pártnak? És: abban bíznak, hogy maradnak csöndben, meghúzódva, meghunyászkodva egy-egy poszton s székben, pénzben bokáig? Bizalmatlansági indítvány jön felénk, ellenünk. Feladó az erdélyi magyar (meg)vezetõség. Címzettek vagyunk mi magunk. Nekünk szól a fenyegetés. Rajtunk csattan el az ostor (e kupleráj nem kolostor), süllyedhetünk szégyenünkben, de az sincs ahová, hiszen az uralgók hõs halottainkat is kivetik a földbõl, hát még a szégyenében odasüllyedt magyart! Közös volt minden jégverés a történelem során – noha mindig is voltak pénzért földig kaparászók. Más-más esõ, külön földrengés meg esernyõ a pártos honfi vérnek s takonynak.

Bizalmatlanság, nemzeti s erkölcsi kincseinket bizományiba vetve, lejekért. Hajrá, nemzeti halál! Az a bizonyosság. Jönnek a nehezebb s nehezebb fagyok, fagyhalál, s eljön a fajhalál, csak törjétek, vessétek el a bizalmatlanság magvait, a burján hamar föllebzsel. Eljön az önherélés, az autokasztráció ideje, el az is, annyi se marad belõlünk, akiken röhöghet az ellenség. És mi, belgák, hová álljunk?