Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Wolfgang Beltracchi őstehetség, minden sejtjében izzik a nagy piktorok zseniszikrája. Mégsem a kiállítótermek ünnepeltje, hanem szoktatja szervezetét a friss levegőre, miután kiengedték a dutyiból. W. B. ugyanis páratlan hamisító. Nem firtatom most ügyeinek jogi vetületét, megtették mások a bíróságon. De kedves olvasók, tessék idefigyelni. Ez az úriember egy Erdő című képet hamisított (többek között), és elhitette a világgal, hogy az Max Ernst műve, komoly holland múzeumi szakértő adott róla pecsétes papírt. W. G. 1,8 millió dollárért eladta egy műkereskedőnek, akitől aztán egy dúsgazdag műgyűjtő 7 millióért vette meg. Amint kiderült a turpisság, a kép a falról a kukában landolt.
Beltracchi úr saját bevallása szerint mintegy 100 millió dollárnyi hamisítványt pingált össze karrierje alatt. Most felteszem a kérdést: az a festmény nem ugyanaz, nem ugyanolyan szép (vagy gyatra), mint amíg Max Ernst neve alatt bámulta a tulajdonos és villájának válogatott látogatói? Vagy nem is a mű magában rejlő értéke számít, hanem egy nevetséges társadalmi konvenció, miszerint Max Ernst nagy festő, tehát minden képe vagyont ér? Magyar neve: sznobizmus.
A nagy filozófus-író Thomas Morus a feleségének és családja más hölgyeinek hamisított arany ékszereket ajándékozott (nem mintha nem telt volna neki igazira), aztán kuncogva figyelte, milyen boldogak azok, és hogyan gebednek az irigységtől a kívülállók. Nem röhejes?
Volt egy ismerősöm, állandóan hasfájásra panaszkodott. A szomszédja adott neki valami apró sárga tablettákat, mint csodagyógyszert. Az ember egy hónapon belül ujjongva hálálkodott a gyógyulásért, meghívta a szomszédot ünnepelni. Amikor kitette az asztalra a corpus delicti-t, a szomszéd rácsodálkozott: ez nem az, csak hasonlít. Kiderült, a majdnem ugyanolyan kinézetű B-vitaminocskákat szedegette, mindkettő ugyanolyan tasakban volt. Intelligens olvasóim ugye kitalálták: szegénynek a hasfájása szinte rögtön visszatért.
Nehogy azt gondolják, lenézem vagy szidom az emberi butaságot. Dehogy szidom, hiszen az újságíró abból él. Tehát kitartás, kortársaim!
Zubreczky Antal