Fel(tám)adás

A valláselméletek között hamar el lehet tévedni, belső erő hiányában maga alá gyűr a zűrzavar, és könnyen válhatunk máglyatüzek csiszolójává. Az ember legnagyobb hibája, hogy korlátok közé helyezi a hitét, fékezi szabad akaratát, teremtő erejét uzsorásoknak adja zálogul. Nem képes felismerni, hogy elnyomó uralmuk csak addig tarthat a hitszegőknek, amíg a bűntudat érzése alatt tudják tartani a nemzeteket. Mert amíg bűnösnek érzi magát bárki is, addig lehet őt gyeplőről terelgetni, s ennek érdekében torzítják Jézus tanításait. Hiábavaló volt a Megváltó véráldozata, ha bűneink nem bocsátódtak meg?
Az apokrif iratok, feltárt korabeli tekercsek oszlatják a homályt, tisztán kezd kirajzolódni, hogy egy „elrendelt” hitrendszer bábfigurái vagyunk. Hitünket behatárolják, szabályokhoz kötik, hogy gyengének higgyük magunkat, s szükségét érezzük egy általuk képviselt „felsőbb vezetésnek”. A gyenge hit jeleként igyekeznek Jézust a vérző, megcsonkított áldozat szerepében bemutatni, azt ábrázolva ezzel követőinek, hogy hatalma megkérdőjelezhető, lám, milyen szánnivaló az Isten fia.
A félremagyarázások sorozatának egyik kiemelt tézise Jézus utolsó szavainak értelmezése: „ÉLOI, ÉLOI! LAMMA SZABAKTÁNI?” Zsidó fordítás szerint: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” A régi bibliákban még fellelhető a helyes fordítás: „Éli eljön megszabadítani!” Mekkora különbség! Jézus hite töretlen mindvégig, sohasem kételkedett Éli, az élő Isten akaratában, így abban sem, hogy az elhagyta volna őt. Mégis szembefordítanák vele, de kísérletük a józan­észnek is ellentmond.
A mulandóság véges, a földi javak mulandóak. A Római Birodalom is ma már csak múlt, míg Jézus valós nagyságával, feltámadásával nem bírnak a gonosz próbálkozások. Kötelezik a hamis tanítások felvételét, ám ezek elfogadása a keresztény embereknél inkább szükség-, mint hitszerű. Nem adták fel, sőt, tudják, hogy a világ bármerre is fordul, bármekkorra is legyen benne a káosz, ott van biztos támaszként a Megváltó ígérete: a feltámadás. Amikor már nem a földi hatalom döntésén múlik bűneink megítélése.