Feltámadt a lázadásom…

Nem nézem az állami televíziót, a népbutító adást sugározó B1-et, vagy Antena 3-at és többit, ellenben szinte minden este nézem az Erdély Televízió műsorát. Az Erdély TV átkarolja tájékoztatásaival az összes magyar települést, csak Sepsiszentgyörgy hiányzik!

Szinte minden városban, faluban létezik helyi televízió, kivéve Sepsiszentgyörgyöt. Irigylem a kézdivásárhelyieket, kovásznaiakat, barótiakat… s ne kezdjem felsorolni azt a sok községet, ahol esténként a gazdák, házkörüli állataikat ellátva, bekapcsolják a televíziót s megnézik, mi is történik a községükben, szomszéd faluban. Sepsiszentgyörgyön ilyen nincs! Miért? Volt! Felszámolták, pont úgy, mint valaha az Olt menti tudósítót, a keresztény havilapot.

Mondják rólunk, székelyekről, hogy nyakas, akaratos, lázongó nép vagyunk, de van – az idők során, történelmünkkel együtt fejlődő, a bőrünk pólusaiba is beitatódott – nemzeti öntudatunk! Székely vagyok, sok mindent elfogadtam, elfogadok, lenyelek, de a lelkem mélyéről fel-feltör az anyatejjel kapott igazságérzet. Nemzetem lázadó nemzet. Persze, hogy én is lázadok.

A városom népe, a széles publikum elől gondosan el van zárva az, és utólag, vagy sok esetben még úgy sem mindig, vagy csak néhány lépéssel lemaradva, az események után kullogva, görnyedezve szedegetheti fel az információkat.

Jól emlékszem, hogy a helyi televíziót esténként sokan nézték, betelefonáltak, kérdéseket tettek fel a várost érintő fontosabb változásokról, megosztották gondolataikat. Ez persze nem tetszett a város, megye vezetőinek… Ezért kellett meghalnia, eltűnnie a helyi televíziónak. És ezért nincs még ma sem helyi televízió a megyeszékhelyen…

A levelek tartalma nem föltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.