Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kísértet járja be Romániát újból. Nem ötletszerűen, hanem rendszeresen, és ez az állapot szervez alapot a gazdasági, társadalmi élet minden pontján robbanási eseményeknek. Élünk benne, viseljük ezt a mundért mi, magyarok, igen az örmények, szászok – mindenki, aki itt és még él. Nagyvárad viszi ma a keresztet. Nem először, nem utoljára a nemzetiségi, intézményrendszerbeli kérdésekben.
A román hatalom kegyetlen rohamra indította az uralkodó kommunistoid szellemet; nincs árnyalás, lábujjhegyi megközelítés. Uralkodik az elnyomó és nemzetiségileg elnyomorító, rendszeresített jogfosztás lúdtalp- meg térdmagasságban egyaránt.
Nagyvárad sosem akarta önmagát áldozatra vetni, különösen nem, amikor fajbeli, megmaradási kérdéseket feszeget és aknásít a kormány maga. A végzetes döntés a kulturális, magas művészi szintű intézmények összevonásáról ítélkezik, végletesen és véglegesen.
A Szigligeti Színház nem lészen tovább önálló intézet, együvé kerül a Regina Maria román színházzal, egy kalap alá. És ugyanez vonatkozik a táncegyüttesekre, és most is fogódzunk erősen: ama román szalmakalap alá kerül az Állami Filharmónia zenekara is.
Húzd rá, cigány, megittad az árát még s már Trianonban! Elképesztő maga a kérdés is, mi minden megy veszendőbe ezzel a gazdasági megszilárdításnak nevezett tébolydai rendelkezéssel.
Bármilyen politikai, művészeti szögből firtatjuk a közvetlen következményeket, hulladékdombon keresendő holnap a művészetek ékszerdoboza.
Ha a közvetlen gazdasági következményeket firtatjuk még ma, csakis a hulladék közt matathatunk. Soha ebben a bánatos, nyomorult életben nem látjuk viszont a Szigligeti Magyar Színházat a Partiumban, sehol suhunt. Érthető? Ez már a romániai (!) magyar művészeti élet kasztrálása, magyarán: herélése. A többi, a további óriási munka, illetve senyvedés, már az elvtársak, az uracsok dolga. Nem is kevés.
Itt abbahagyom a kiáltozást azzal, hogy serkenj fel, kegyes nép, vigyorog a halál. Szólnak a harangok Váradon, itthon is. Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgató-rendezője is belékiáltott a sötétedésbe. Vezéregyéniség kiált halál ellen minden eleven emberhez: ne hagyjuk magunkat s a mieinket, a mi kultúránkat! Föl, Nagyváradra a segítséggel, önmagunkért szintúgy!