Fölállítani és megvédeni azt!

Nem mondok példabeszédet, hiszen a példát szolgáltatja maga az élet. Beszédet pedig apostoli magasságokba röptetni nem is szükséges. Gábor Áron felé fordítom az arcom, holott a magyar történelemben sok vezéregyéniség is fönn van, itt, a jelenben. Gábor Áron civilek és katonatisztek előtt ma is példa lehet, hiszen egész életében a katonai tudományokat firtatta és tanulta is kegyetlenül.

Abban volt és vált példaadóvá egy egész, a magyar nemzet előtt, hogy az általa is legfontosabbnak, nemzeti éltető erőnek tartott szabadságtudatot és annak megőrzését vallotta, akár a keresztény apostolok, örökkön éltető magasságbéli erőnek. Gábor Áron székelyek sarja és példaértékű hős alakja volt már éltében. Kora ifjúságában is minden lehetőt és hasznosat megtanult, megtett a szabadságharc, a fegyverek, az ágyúöntés, fegyvergyártás érdekében. Tanulni akart, és mindenütt mindent megtett ebben a vállalkozásban.

Ahonnan nézem én most, innen egyetlen célt szolgáló vállalkozás volt a Gábor Ároné: szorozni, hatványozni a tudást a nemzet oltalmának dolgaiban. Nála ez a célrendszer maga volt a létért, a létező nemzetért való mindenes vállalkozás. Élete nem volt ilyen hatalmas, mert a maradék szabadságért való küzdelemben maga is odalett. Ha a messzi távolban gondolunk a kökösi csatára, a könny elered Gábor Áron és társai sorsáért. Kökös, az ő ágyúi szólnak, mint a rabság halálmadarai… Innen egy történelmi kőhajításnyira, Fehéregyházánál a csatazaj bőgi világgá: Petőfit ne engedjétek belé ebbe a gyilkos mindenségbe!

Nem sírok, csak megsiratlak, rácsos kapu, rácsos ablak… Kié a mindenségben ez a dal is? Lyukacsossá ágyúzta felettünk a rabság égboltját a szabadság nemzedéke rendre.

Könnyebb szobrokat állítani mifelénk, Erdélyországban, könnyebb, mint megvédeni azokat. Kézdivásárhelyen Gábor Áront a szobrával idéztük magunk közé. A miénk, egyértelmű és honlaki.