Földön járó újságíró

Az emigráció egy személy politikai okokból történő kimenekülése illetve áttelepedése más országba. Napjainkban viharmadárként jelentkezett és Európára rátelepedett a migráció fogalma, mert maga a jelenség is: egy nép teljes vagy túlnyomó többségének kivándorlása, viszonylag rövid idő alatt más, idegen országba. Ez a körülmény, történelmi állapot rövid két esztendő alatt jelentkezett, és már végveszélyt jelent Európa népeire és azok kultúrájára. Azzal a sajátossággal, hogy: 1. nem egy, hanem egész sor idegen nép követeli le-(-be-)telepedési jogát Európa országaiba, 2. más, úgynevezett befogadó nép(-ek-)nek tiltakozási jogát megvonta egy ún. Unió, 3. más nép(-ek) milliárdosai óriási pénzeket tesznek a beözönlés támogatására, 4. mostani, közvetlen vagy rövid távon közvetett hasznára.

Soroljuk? Ebben élünk, félünk és féltjük gyermekeinket, unokáinkat. Másfél évvel ezelőtt rémülten kérdeztem magam is az európai százmilliókkal együtt: kinek jó ez? Kinek hasznos? Miért teszik ezt Sorosék, Merkellék és más, soron lévő német és másmilyen haszonélvezők ezt? Magam a sok százmillió érintett között már rég tudom, hogy az európai nemzeti államok eltörlése a végcél. Azt viszont mellettünk a bolond is tudta, hogy ezeket a népeket, a migránsokat ebben a boldog vagy boldogtalan életben soha nem fogja európai szinten megtanítani dolgozni senki.

Hallgatni arany! – tartja a magyar szólás is, más népeké is, de ez mindenütt áligazság; csak a gyávák éltetik ezt a megélhetési önnyugtatást, a hallgatást. Állítom fél évszázada, és mintegy felkiáltásként (soha önigazolásként) írom ide a nemrég elhunyt Udo Ulfkotte német újságíró nevét azzal a szándékkal, hogy fölhívjam az olvasó figyelmét A menekültipar című könyvére.

Ulfkotte olyan bátorsággal mondta ki a tapasztalati, a bizonyított, de elhallgatott, eltagadott igazságot több más, de főként németországi tények alapján, akár Galileo Galilei (1564–1642). A könyv alcímét jegyzem ide villanásnyi tájékoztatásként: Hogyan profitálnak (húznak hasznot – C. Z.) politikusok, újságírók és civil szervezetek a menekülthullámból? De idézni is akarok a könyvből, mely megrendítő a maga tényeivel. „A németekre már nem jut pénz. Csak a bevándorlókra. Ezt az óvodákban is észre lehet venni… A német óvodákban az esélyegyenlőségi alapelv nem érvényes.” És sorjáznak a közvetlen adatok a „hátrányos helyzetű” beözönlők és gyermekeik dédelgetéséről.

Sorolja azokat Udo Ulfkotte újságíró Németországban, a saját hazájában, ezrével a politikai meg civil szervezetek vagy egyszerűen az óriáscégek nevét és milliárdokra rúgó bevételét a bevándorlók támogatásából! Ha olyan tilalom alatt volnék, mint voltam többször, akkor is írnám a német és másmilyen újságírók árulásának adatait. Mert az ilyen árulás nem német találmány.

Az olvasó sok más mellett arra is gondol, miért és hogyan lépett ki Nagy-Britannia az Európai Unióból, ahol ma is vezérhelyen áll ez a Németország a maga sajátos cenzúrájával. A képtelenséggel nem csak határos, hanem egybevágó annak a feltárása is, hogyan tiltja, simítja, tagadja a német sajtó és a politikai vezetés a bevándorlók sorozatos, az elkövetők által nem is tagadott bűncselekményeit. Kis türelmét kérem az Olvasónak, hiszen pusztán a figyelmét szeretném fölhívni Udo Ulfkotte könyveire, ezért csak alcímeket, fejezetcímeket jegyzek ide. „Pakoljon, mert holnaptól ide menekültek jönnek!”, „A menekültek klimatizált sportcsarnokokat követelnek”, „A bevándorlás elhallgatott költségei”, „Kiskirályok élete :migránsok a német kastélyokban”…

A pénz az úr Németországban is, ám ezzel nem akarok senkit sehol föloldozni a lopás bűnei alól. Azt mondanom sem kell ugyebár, hogy mindez amott, a dolgozók, a nyugdíjasok szeme előtt zajlik, nem is halkan.