Gyógyulásra van szükségünk?

Ülök otthon, és a négy falat bámulom. Lassan már nincs kedvem se írni, se olvasni. Belefáradtam. Az életünkből heteket-hónapokat rabol el ez az ismeretlen betegség, a „vírus”. Azt már rég megtanultuk, hogy a vírusok ellen az élőlények immunrendszere védekezik, amelyet védőoltással fel lehet készíteni a fertőzés elleni, még hatékonyabb válaszra. Tudjuk, megtanultuk, be kell látnunk, hogy a gyógyulás nem történik meg magától, pusztán az idő múlása nem hoz gyógyulást. Orvosra, gyógyszerre van szükség. Valamikor azt olvastam, hogy a gyógyulás viszont érzelmi síkon történik.

Ülök a négy fehér falat bámulva, s azon töprengek, hogy szobába, lakásba „kényszerített ítéletünk” azért mennyivel másabb, mint az ártatlanul börtönben tartottaké: a Beke Istváné és a Szőcs Zoltáné, akiknek az életéből éveket raboltak el a Székelyföldet gyarmatosító urak. Szívesen a szemébe néztem volna a román húsvéti ünnepeken azoknak, akik kitalálták a terrorvádakat… Sértett dühükben kicsinyes bosszúhoz folyamodtak, hogy bezárhassák Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Vajon nyugodt a lelke a bíró úrnak, a szekusoknak, a már azóta nyugdíjas, hazug rendőrkapitánynak? Hiszen ők maguk is tisztában voltak e két magyar fiatalember ártatlanságával. A rendőrkapitány december 1-je előtt egy nappal a sajtónak azt mesélte, hogy Sepsiszentgyörgyön „az ismeretlen katona szobrán a román zászlót terroristák cserélték le magyar zászlóra”, de neki rendelkezésre állnak adatok, ő tudja, kik voltak… Többé soha nem került szóba ez… Közben a „kékszeműek” kitalálták a kézdivásárhelyi terrorizmust.

A szobámba zárva van időm gondolkozni. Lám, milyen országban élünk?! Szeretnek minket megfélemlíteni! Gyógyulásra van szükségünk!

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy