Győzelmek idejéről

Nagy izgalom van Oroszországban, a madárvilágban, Jekatyerinburgtól át az Urál-hegységen s fel északra, Szentpétervárig, Izlandig is. Ragyogó arcok meg emberzsivaj, örömös, hiszen 32 ország képviselői lelkendeznek szent labdák körül. Az emlékezet madárszárnyán idézzük magunk elé azt a magyar csapatot, melynek nevében egyetlen vicorgó, magas magánhangzó se volt: MAGYAR ARANYCSAPAT. Galambok, ölyvek, sasok követték Puskásékat szelíden, ismétlődő csodákat a repülő labdák s a füvek között, Uruguaytól Londonig. A magyarok akkor mindenütt s mindenkit legyőztek.
Az emberek nagyítókkal keresték a térképen, hol lehet az a Magyarország. Csodálni, félni és szeretni lehetett azt a csodát. Megtalálták, és megtanulták Puskás, Grosics, Kocsis, Buzánszky nevét. Aj, nagy volt hajdan a magyar, 1703-ban is, és errébb, 1848-ban is sírva remegtek a népek a forradalomért s a magyarkákért. Állítom ma is, hogy a kommunista elnyomást meggyűlölni igazából csak a labdarúgók diadalmas világjárásakor és után lehetett; azt is, hogy a világ szemét nyitogató, 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a futballpályákon, minden győzelmek gyepén sarjadt, és fulladt egy szabadságért halni is képes nemzet vérében.
Pár napja arra emlékezett a sokszor-egykor győztes magyar nemzet, hogy 1989. június 16-án, még a kommunista pártdiktatúra idején vakmerő módon újratemették az 1956-os nemzeti forradalom kivégzett hőseit, Nagy Imrét, Maléter Pált, számtalan társukat.
Akkor, 29 évvel ezelőtt ismét ránk figyelt a világ: megint győzni akar az a nép? Egészen fiatal ember, Orbán Viktor beszélt a hat koporsó fölött, a világ szeme előtt. Ma ismét ott van a nép, az ország meg Orbán. A labdarúgó világbajnokságon most nem, de a nemzeti szabadság, a haza földjének s népének szabad levegőn tartásáért ma is rettenetesen nagy, jogos „szabadrúgások” esnek.
Ma is tanulja a nép sok-sok országban, hol is van Magyarország, az Anya, a Magyar Arany­csapat, csupa mély, szigorú magánhangzókkal a szemek előtt. Ez, ez a győzelem mindenek fölött!