Szándékom szerint azoknak, akik el is olvassák, amit írok. „Nem találkoztam hősökkel, mondta, de emberséges emberekkel igen.” Nem „a német katonák”, hanem 2 (kettő) nénet katona.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Sok emberrel találkoztam, akik feltárták háborús emlékeiket. Senki – ismétlem, senki – ezek közül nem beszélt hősiességről, hazaszeretetről, de még kötelességről sem. Kellett menni, slussz. A penészes képmutatástól bűzös szlogenek a mindenkori szolgalelkű firkászok mások vérével töltött tollából származnak.
Édesapám tizenkilenc éves volt, amikor Hitler repülőgépeit szerelni küldte el annak magyar szövetségese. Egy lefagyott lábujjat leszámítva épen hazatért három év után, amerikai fogságból, fél Európán átgyalogolva. Élete végéig undorodott mindenféle egyenruhától. Nem találkoztam hősökkel, mondta, de emberséges emberekkel igen. Emberség nélküliekkel pedig ohó, még inkább.
Egy Sepsiszentgyörgy melletti faluban mesélte egy idősebb asszony, nem teszek mást, mint szinte szóról szóra leírom. A háború vége felé a falu egyik oldalán a németek, a másikon a románok vonultak fel; semmi lövöldözés, csak a körbezárt falusiak bizonytalansága, félelme. Egy asszony (férje valahol a fronton) az istállóban fejte az egyetlen jövedelem-tehenecskét, mellette két kisgyereke, amikor az ajtóban megjelent egy fegyveres német katona. A rémült asszony maga mellé szorította kicsinyeit, és intett, vigye a tejet és amit akar, csak jaj, ne… A katona megnyugtatta: Nein, nein, für die Kinder (nem, nem, a gyerekeknek), és pénzt mutatott fel, hogy élelmet szándékozik vásárolni. Este pedig két katona kopogtatott az asszony házának ablakán, egy darabka csokoládét nyújtottak át. Für die Kinder… (Hogy aztán a németek továbbvonultak és az áthaladó román felszabadítók elvittek, amit lehetett, az csak ráadás.)
Államelnökünk bejelenti, huszonöt százalékkal emelik a katonaságnak szánt költségvetési összeget. Meg sem fordul a fejében megkérdezni az embereket. Igaz, őt sem kérdezik a nátós urai, csak küldik a nyakunkra a fegyvereiket és fegyvereseiket.
Lehet, hogy nagyromán Bismarcknak álmodja magát az, akire jaj, annyi magyar szavazott! De nekem csak Caragiale Bismarckja jut eszembe, az ugyanis a hírhedt Bubico-történetben a Papadopolina úrhölgynél lakó tisztnek a neveletlen kutyája, aki Zambilica kutyuskisasszony szemérmét veszélyezteti. Sajnos eközben emberek halnak, menekülnek, mi meg készülünk belegebedni a mások által diktált szankciókba.
Szándékom szerint azoknak, akik el is olvassák, amit írok. „Nem találkoztam hősökkel, mondta, de emberséges emberekkel igen.” Nem „a német katonák”, hanem 2 (kettő) nénet katona.
nem kell kimagyarázni a nácimosdatást. értjük, amit értetni akar a szerző
Jaj de szép, hát nyilván emberségesek voltak a német katonák, hát csupa szív és lélek. Tényleg, Antal, kinek mesél?