Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Érdekes filmet küldött át valaki. Arról készítettek összeállítást, hogy Magyarország szomszédjai miképpen vélekednek a magyarokról, az együttélésről, az anyanyelvhasználatról. A nyilatkozók között akadtak románok, magyarok egyaránt, elhangzott hízelgő, számunkra kedvező, de eléggé elutasító vélekedés is. A romániai magyarságról faggatózó riporter, szociológus hol román, hol magyar, hol meg angol nyelven kérdezett – volt román, aki tiszta magyarsággal válaszolt, mások angolul mondták el véleményüket. Nyilván, szóba kerültek az együttélés gondjai, de felemelő pillanatai is, és a többségében fiatalok kijelentéseinek végkövetkeztetése nem a legmegnyugtatóbb.
Külön öröm volt hallani a csíkszeredai fiatal jégkorongozók szövegét, akiket vagy két évvel ezelőtt azért feddtek meg a román sajtóban, de hivatalos fórumokon is, mert a román himnuszt nem, de a magyart bizony énekelték. Mikrofon elé álltak vegyes házasságban élő fiatalok is, akiknek eltökélt szándékuk, hogy gyerekeik mindkét nyelvet elsajátítsák. A bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum megszólaltatott diákjai között olyan is nyilatkozott, akinek mindkét szülője román, de ő ezt az iskolát választotta. Igaz, hiába a magyar iskola, szünetekben azért többnyire románul szólnak egymáshoz.
A beszélgetések során többször is elhangzott, hogy egymillió-százezer a magyar lakosság száma, s ez évente csökkenő tendenciát mutat. Ez tényleg elgondolkoztató! Ám valóban csak ennyin lennénk?
Felötlik bennem, hogy a több esztendővel ezelőtti népszámlálás alkalmával az egyik magyar vezető felesége, aki történetesen román nemzetiségű, s éppen egyedül volt otthon, az egész családot románnak diktálta be, holott mindhárom gyerekük magyar iskolába járt. Az említett filmben megszólaló házastársak egyike magyar, és mindketten azt hangsúlyozzák, hogy gyerekükkel otthon magyarul beszélnek. Ismerek népes családot, amelynek tagjai az ország más részébe kényszerültek, és gyerekeik, különösen az unokáik már hátat fordítottak szüleik, nagyszüleik anyanyelvének. Jó lenne tudni, hogy ők vajon minek vallják magukat?
Nem lenne szerencsésebb ilyenkor, ha számot mondunk, odatenni, hogy csak a hivatalos felmérések szerint ennyi és ennyi a létszámunk? Talán ezzel sejtethetnénk, hogy bizonyára azért ennél jóval többen vagyunk!