Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Akár a város, a püspökség, egy percig sem vettem komolyan Horváth Alpár égre törekvő, de sárlatyakban megrekedt rágalmait Kovács István unitárius lelkész ellen. Éppen ezért nem hívtam föl a barátomat sem, az egyházgondnokot sem. Korán lehull a gyümölcs férgese. Belenéztem kémények között mindabba, amit tudtam Kovács Istvánról, miért is szoktam járni az ő templomába is megnyugodni, szavait hallgatván, noha református vagyok. És most ez a szennyár ellene… Egy picit sajnálom a papot s a barátomat, ám nem féltem.
Egy „ügyemet” Horváth Alpár Szilamérral – a 70-es évek végén még az is volt – azért meg kell említenem. A Megyei Tükör szerkesztője voltam akkoriban, megjelent a fiatalember, név szerint engem keresett. Leültettem, mondotta, kéziratokat hozott. Elolvastam a verseket, nem is voltak rosszak, egyet elvettem és közöltük a lapban. Sok sikert kívántam neki, utolsó éves egyetemistának. Igen óvatosan azt is mondtam, a Szilamér név a majdani költő pályatársak számára esetleg gúnyolódás tárgya lehet.
Eltelt valamennyi idő, hozott ismét kéziratot, akkor már egy tárcanovellát. Hü dejó, gondoltam akkor –, közöljük, közöltük. Fizettük azt is, meg se bántuk. Igen ám, de egy hét múltán a postaládámban találtam a Reformátusok Lapja régebbi számát, abban a tárcanovellát, amelyet Horváth Alpár onnan kimásolt és én közöltem. Pár sorban tudattam az olvasókkal az esetet, a plágiumot. Ezzel megszűnt kapcsolatunk a tettessel.
Hogyan s miért fanyalodott-vetemedett ismét erkölcsi és pénzügyi műugrásba, érthetetlen. Kalapnyi valutáért ígért elhallgatást annak a papnak, akinek még ilyen latyakos időben sem vihetne lábvizet sem. 23 évnyi távollétem meggátolt abban, hogy szerkesztői pályafutását meg botladozását figyelemmel kísérhettem volna. És most fiatalkori tévedésére rátesz még…, de hát ekkora lapáttal! Legyenek hozzá irgalmasok az istenek, és a rágalomhalmaz láttán ámuljanak a jogi szakértők. És hadd vegyem Jób könyvéből a megnyugtató figyelmeztetőt: Napjaim miatt nem korhol az én szívem. (Jób könyve, 27.6.)