Hazánk védett fiai: a medvék

Felháborító, ami végbemegy ebben az országban: egyik felől a korrupció, a nacionalizmus, a szegénység, másik felől meg mindennek a tetejében ez a medveprobléma. Ezúttal pedig csak a medvékről szeretnék beszélni, jobban mondva a semmibe szólni, mert az illetékesek úgysem fogják a fülüket sem mozdítani, legfeljebb pár jól fizetett „zöld” valami lekezelő válasszal majd kiszúrja a szemem az interneten.

Én a magam a részéről, és biztos, hogy nem vagyok az egyetlen, aki ezzel így van, nagyon meguntam, hogy minden évben, amikor beköszönt a tavasz, megkezdődik a „medveszezon”. Vagyis eljön az ideje annak, hogy a gazda lefekvéskor elbúcsúzik az állataitól, mert reggelre nem biztos, hogy élve találja azokat. Eljön az ideje annak, amikor a kár megtörténik, papírokat írunk, telefonálgatunk, és reméljük a kártérítést. És maradunk a reménnyel…

És idén is eljött az ideje a medvejárásnak. Aki nem vak, láthatja, hogy elsősorban azok a tyúkász medvék garázdálkodnák, amelyek már úgy nőttek fel, hogy a falvakban fosztogattak. Most ugyanezek a tyúkászok ezt a tudást adják át a bocsoknak: a táplálékszerzés könnyű módszerét. Végül is annyi intelligenciája van az állatnak is, hogy tudja: táplálóbb és biztosabb élelem az ólban levő tyúk, mint az erdőben való keresgélés, ahol ráadásul az erősebb medvék is konkurenciát jelentenek. Aztán ezek a tyúkász medvék, amikor megnőnek, jó eséllyel vérmedvékké válnak, és már disznókat, teheneket ölnek, s attól sem riadnak vissza, hogy emberre támadjanak.

És ismétlődik mindez évről évre, köszönhetően az inkompetens vezetőségnek, akik Bukarestben már annyira belevesztek a bürokrácia útvesztőjébe, hogy Ariadné fonala sem tudná őket kivezetni onnan. A gazdák meg maradnak a kárral, a rettegéssel és végső soron a reménytelenséggel. A medvék meg köszönik szépen, jól vannak.

Kerekes László, Sepsiszentgyörgy