Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Sokféle elvárással és érzéssel vehet kézbe az ember egy tudományos igénnyel megírt munkát. Fontos ugye, hogy tárgyát kimerítő módon mutassa be, hogy általa az olvasó hiteles és hasznos információkhoz jusson, illetve hogy az olvasó tudása és tájékozottsága gyarapodjon, egyszóval, hogy gondolkozásunk és életünk részévé válhasson… Ha az illető tudományos munka tárgyát tekintve egy bizonyos olvasói réteg mindennapi életvalóságának részét képezi, bizony külön elvárások is megfogalmazódhatnak vele szemben. Magam sem hallgathatom el, hogy például szülőhelyem múltjának egy jelentős fejezeteként olvastam Dimény Attila új, A polgárosodás társadalmi és kulturális hatásai Kézdivásárhelyen című munkáját, s így a tárgyalás során az általános történelmi folyamatok megrajzolása mellett külön is figyeltem a „mikroszkopikus” részletekre, amelyekhez akár közvetlen kapcsolatom is volt vagy van.
Kézdivásárhely tegnapelőtti, azaz újkori történelme, ha nem is mondható „testközelinek”, de „beleszólhat” mai életünkbe, közvetett módon alakítja a vele napi kapcsolatban élők szellemi és erkölcsi arculatát. Dimény Attila tudományos kutatóként ugyanis városunknak egy szerves fejlődésen átment korszakát, a polgárosodás korát mutatja be, amelyet ő 1750 és 1944 közötti periódusra tesz, de a tárgyalás során tulajdonképpen záró korszakhatárként – helyesen – 1948-at tekinti.
Dimény Attila tehát Kézdivásárhely egy jelentős korszakának tudományos szintézisét készítette el (elnyerve ezzel doktori címét a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen), sokféle írott és tárgyi forrásanyagra támaszkodva, tekintettel volt ugyanakkor a város épített örökségére és térhasználatára is. Incze László (1928–2007) és Földi István (1903–1967) járt előtte e nagy korszak helytörténeti, illetve irodalmi jellegű feldolgozásában.
Előbbi munkásságáról maga a szerző jelenti ki, hogy „kutatásai során [Incze László] tudatosan csak a kézdivásárhelyi céhes kézműves társadalom vizsgálatára összpontosított”, s ebből következően „feltáratlan maradt a város 19. századi polgári átalakulása, valamint annak a helyi társadalomra, kultúrára és életmódra gyakorolt hatása.” (243.) Földi Istvánhoz a szerző úgy fordul, mint egy szépirodalmi eszközökkel és céllal, azaz élményszerűen és saját megélt tapasztalatai által hitelesítve megírt, ún. rendhagyó szociográfia írójához. A Századelő az udvartereken című munkán különben is az író szülőföldjétől távol élve dolgozott, a kutatható forrásoktól el volt zárva műve megírásakor, így zárszavában szükségét érezte hangsúlyozni: „A különböző foglalkozási ágak felsorolása után a kulturális élettel is foglalkoznom kellett volna, mert az is jellegzetesen gazdag volt. Középiskolák, kaszinó, iparegyletek, tűzoltók, szociális otthon, jótékony egyesületek, sétatér, színház, mozi, műkedvelő társulatok tették színessé, kulturálttá a lokálpatriotizmust.” (200.)
Dimény Attila mindezt az örökséget jól kamatoztatta, s munkájában néhol ő is megjelöli az újabb kutatási területeket. Magam is egy-két ilyen területet meg tudnék nevezni, például ami az 1944 előtti hetven-nyolcvan év helybeli sajtóját és könyvkiadását illeti, vagy a kisvárosi elitnek a családi irattárakban fellelhető kapcsolati hálóját, mondjuk a magyar kultúra jeles személyiségeivel. Követendő példaként Diénes Jenő irodalmi levelezésének közzétételét említhetném (1981), amely Jánó Mihálynak köszönhető.
Végezetül egy ellentmondásnál állnék meg, amire a szerző is rávilágít, miszerint Kézdivásárhelyről egy zárt közösségként élő városi társadalom képe alakult ki az idők során. Ennek látszik ellentmondani szerzőnk, aki kutatásai nyomán arra a következtetésre jut, hogy „Kézdivásárhely társadalma mindig is rugalmasan viszonyult a betelepedéshez, befogadta, integrálta az idegenből érkezett személyeket és családokat.” (114.) Ugyanitt hangsúlyozza, hogy „nem az évszázadokon át folyamatosan helyben élő társadalmi réteg hívta életre a polgári értékrendet (…), hanem az ide nemrég betelepedett, mozgékonyabb társadalmi csoportok.”
Jól átgondolt és felépített munka a Dimény Attiláé, amely mondhatni számtalan gondolatot ébreszt, esetleg emléket idéz fel az olvasóban.
Dimény Attila kötetének bemutatójára pénteken, október 19-én 18 órakor kerül sor Kézdivásárhelyen, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban.