Hiányzik a só!

Azt tudjuk, hogy az ember szervezetének működéséhez a vízen kívül nagyon fontos a só. A mesében a legkisebb királylány azt mondta az édesapjának, hogy úgy szereti, mint a sót az ételben… Az elején az apja nem is értette ezt az összehasonlítást.

Hosszú éveken át minden január folyamán ökumenikus istentiszteletre zarándokoltunk keresztények és keresztyének egymás templomába, közösen gondolkodva, imádkozva a Krisztus-hívők egységéért. Az imatized alatt megteltek a templomok, de megnőtt a hívek segítőkészsége is, aminek nagylelkű adakozásukkal folyamatosan tanújelét adták. A lelkipásztorok ebből az alkalomból jótékony célra, egy-egy bajba jutott embertársunk anyagi megsegítésére gyűjtöttek. Éreztem a feltöltődő „sót”… Egy egész évre feltöltött lelkileg, szellemileg, érzelmileg.

Pár évvel ezelőtt Kovács István unitárius lelkész mondta: „Nagy szükség van ezekre a találkozásokra, mert alkalmunk nyílik keresztény hitünk egységes megélésére. Megláthatjuk azokat az egyetemes emberi értékeket, amelyek meghatározzák a kereszténységet, a történelmünket, valamint értékrendünket, megnézhetjük egymás templomait, és ezáltal lehullnak a minket elválasztó felekezeti falak.”

Sajnos, ebben az évben az ökumenikus tizedbe beleszólt a koronavírus, ezért elmaradt. Egy pár református templom rendezett egy sajátos istentiszteletet, meghívva a környéki lelkészeket. Ott voltam, imádkoztam, énekeltem, de bevallom, valahogy nem érintett úgy meg, mint más években. Valahogy nem lettem olyan gazdag lelkileg, mint az ezelőtti években. Hiányzott nekem a só!

Az idén a vártemplomba istentiszteletre érkezőket a kapunál zsandárok fogadták, felügyelve, hogy legyen jól feltéve a maszk… Rombolók ezek az intézkedések.

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy