Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Annyiszor elmondtam már az irodalmi lapoknak adott interjúk során, hogy mi mindent – hány verset, évet – áldoztam fel az újságírói munka oltárán, illetve, hogy a szerkesztőségi napi munka hogyan olvasztotta meg a Nap felé szárnyaló Ikarusz-szárnyaim, és hogy emiatt nem tudtam a panteoni magasságokig emelkedni költői zsenialitásomban (sic!).
Mindezidáig azonban egyszer sem mondtam el – igaz, senki soha fel nem tette ezt a kérdést –, hogy mit jelentett és mit adott az újságírói munka nekem, az érettségi után azonnal helyettes tanárként dolgozó, mellette főiskolán tanuló fiatalnak. Hogy mit jelentett? Elsősorban (izgalmas) munkahelyváltást, mert hamar rá kellett jönnöm, egyazon időben nem tudok két munkafronton is helytállni, és délutánonként tanulni, vizsgázni.
A tanügyből kerültem a Székely Hírmondó hetilaphoz, az akkori főszerkesztő, Kocsis Cecília szárnyai alá. Nagyobb fizetést kaptam, akkoriban a tanári bérek a béka feneke alatt voltak, de ami még fontosabb: rengeteg izgalmat ígért ez a szakma. Főleg nekem, hiszen a francia idegenlégióba készültem, meg arról ábrándoztam, hogy a Tükör utca kereszteződésénél levő házban megnyitom a város első magánnyomozói irodáját… Oknyomozó riportokat szerettem volna írni, én akartam lenni a kézdivásárhelyi Gary Webb, igaz, akkoriban még csak nem
is hallottam a híres riporterről, aki leleplezte a CIA drogüzletet.
A lényeg, hogy igazi újságírói munkát akartam végezni, erre fel mi történt velem az első napon? Kezembe nyomták a kinyomtatott rendőrségi tájékoztatót, hogy fordítsam le, és gyártsak belőle híreket… Nehezebb volt, mint gondoltam, és hosszú út vezetett el addig, de hamarosan a szerkesztőségi körökben (és nem csak) én lettem a véres tollú újságíró, aki igyekezett minden botrányosabb ügyre lecsapni a baleseti helyszínelésektől a kocsmai verekedésekig.
Fiatal forrófejűként akkoriban nem éreztem az élt a „véres tollú” jelzőben. Egy berecki, szerelemféltésből történt késelésről szóló tudósításommal azonban túllőttem a célon, a munkatársaim mesteri tréfát találtak ki a megleckéztetésemre, amely egészen addig terjedt, hogy „felajánlást” kaptam az RTL Klubtól, legyek a Fókusz című műsora vezetője… Persze, mindez első osztályú április elseji tréfa volt, de leckének sem utolsó.
Lassan már húsz éve vagyok a lapnál, és sokkal többet adott, mint ami egy flekkben leírható, de a köszönöm még belefér!
Dimény H. Árpád
(vezető szerkesztő)