Hitből fakadó remény

Várakozás helyett türelmetlenség, megállapodás helyett rohanás, elcsendesedés helyett hangoskodás, higgadtság helyett ingerültség lesz úrrá a ma emberén karácsony tájékán. Még a magukat kereszténynek–keresztyénnek valló és tartó személyeken is, mert elfeledték/elfeledtük, hogy ilyenkor nem a felszínes örömök, hamis csillogás és mesterkélt boldogság napja van, hanem a bűneinket magára vállaló Jézus születéséé. Az emberi testet öltött Isten, a Megváltó e világra való jövetelének évfordulója.

Elfeledték/elfeledtük, hogy a sziporkázó utcák fényözöne sem tudja a bennünk uralgó sötétséget eloszlatni, mert arra csak a feltétel nélküli szeretet lángja képes. Elfeledtük, hogy az igazi értékek nem a csábítóan megvilágított kirakatokban, árubőségtől roskadozó pultokon, fényes szalonok falai között keresendők, hanem a szívünkben és a lelkünkben. Elfeledtük, hogy egy kedves szó, meleg kézfogás, simogató tekintet, jóságos mosoly többet ér a legdrágább ajándéknál is, hiszen az érzelmi töltet rideg tárgyakkal nem pótolható.

A vészjóslóan fölénk tornyosuló koronavírus-járvány árnyékában az idei karácsonynak az eddigieknél is nagyobb jelentősége van. A láthatatlan, de következményeiben nagyon is érzékelhető kórtól való félelem hatására ugyanis visszahúzódóvá, gyanakvóvá, végső soron elszigetelté váltunk. Megfelelő hozzáállással azonban akár a javunkra is fordíthatjuk a kényszerű magányt, amennyiben magunkba nézésre, számadásra és önelemzésre használjuk a bezártságunkból adódó időtöbbletet. Mérlegeljük az eddigi életvitelünket, elemezzük a cselekedeteinket, és a tanulságok levonása után szabjunk új irányt további lépteinknek!

Mindehhez erőt meríthetünk az Üdvözítő eljövetelének ünnepéből, ha megfelelő módon készülünk fel rá és viszonyulunk hozzá. Ha szenteste megnyílunk, és magunkba fogadjuk a krisztusi fényt. Ha odafigyelünk és hallgatunk a felülről jövő sugallatra. Ha engedjük, hogy tudatbénító szorongásainkat felváltsa a hitből fakadó remény.