Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A honvédek I. és II. világháború során tanúsított hősies magatartásának köszönhetően az Úz folyó völgye a bátorság, a kitartás, az önfeláldozó hazaszeretet térségeként vésődött bele a nemzet emlékezetébe. Az itt elesett és elhantolt, zömében magyar katonák földi maradványait őrző haditemető pedig az idők során vérrel megszentelt zarándokhellyé nemesedett. Fenyvesek ölében megbújó kegyeletponttá, ahová emlékezni, magába nézni, megbékélni és erőt gyűjteni érkezik a vándor. És a kommunizmus bukását követően a csíkszentmártoni önkormányzat, ismert és ismeretlen honfitársak összefogása, valamint a magyar állam támogatása eredményeként a szerepéhez méltó arculatát is elnyerte.
A háttérben megbújó, gyűlöletszításban és konfliktuskeltésben érdekelt sötét erők azonban nem nézték jó szemmel, hogy jó irányba alakult Székelyföld egyetlen magyar vonatkozású haditemetőjének sorsa. A többi ugyanis elenyészett a román hatóságok szándékos nemtörődömsége miatt, vagy erőgépekkel tüntették el nyomait a föld felszínéről. Ezúttal viszont más módszert választottak. Idegen kereszteket állítván a honvédhantok fölé, megszűntették a sírkert magyar jellegét. Mi ráadásul – pár száz kivételtől eltekintve – közömbösen és gyáván tűrtük, hogy megbecstelenítsék hőseink nyughelyét. Hiszen ha kellő időben, létszámban és elszántsággal szegülünk ellen a kegyeletsértésnek, akkor ez a gyalázat nem eshetett volna meg a székelység örök szégyenére. És az erőszakos temetőfoglalás sem.
A ránk nézve gyászos kimenetelű eseményeken fölösleges rágódni, de elfogadni sem szabad azok következményeit, hanem a felszámolásukon kell munkálkodni. Együtt és közös erővel, hogy eredménye legyen. Ezt követeli az önbecsülésünk, illetve őseink szellemisége és helytállásuk tudata is. Magyari Lajos (1942–2015) költőnkkel szólva ugyanis „mi mindannyian apáink drága hűlő arcán járunk és a nagyapáinkén, és az ükapáinkén. Az ő emlékük megtartó erő, fölemelő, a jövőhöz hitet adó örökség, amelyet nemhogy nem tagadhatunk meg, de el nem feledhetünk sohasem.” A mai Úz völgyi megemlékezésen ennek tudatában tisztelegjünk, és hajtsunk fejet a sírjaiknál.