Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az évszázadok maguktól, s magukról nem emlékeznek. Azt is az embernek, a népek közösségeinek kell elvégezniük. És még mennyi mindent. Mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot – ezt is Petőfi Sándor kiáltotta a századok sövényébe. És lám, elhallatszik a mai napig is a tiszta ég alatt. Nincs olyan prefektúra, kormányhadtest, mely megszabhatná, mire emlékezzenek a népek. Nagybátyám, kinek keresztnevét is viselem, másfél órát emlékezhetett az Úzvölgyében 1944-ben, míg sebesülten menekült, aztán sikerült elérnie a maga végzetét. Özvegye még sokáig élt, emlékezett a sír mellett, szakadatlan dologidőben.
A hadak kelnek és oszolnak. A történelmi emlékezés szent dolog. A hazugságot nem állja. Az is igaz, hogy minden közösség a maga javára emlékezik. A hazug embert is utol lehet érni, akár a sánta kutyát. A magyar igazmondások tárházából hadd emeljem ide a másikat, noha az már súlyosabb. Aki hazudik, az lop is, aki lop, az öl is.
Nem sarkigazságok ezek, nem is paragrafusok, inkább sok évszázad szűrt figyelmeztetői. Most kérdezhetem azt is fennhangon (suttyomban nem is érdemes), ugyan biza, hogy a bánatba nem jutott eszébe a románságnak száz évig, 1917-től mostanig a román hősi halottak egyik temetője? Más szóval: ha voltak román halottak ott eltemetve, mi gátolta (?!) meg a románságot százkét évig, hogy a saját halottaik sírjára egy szál virágot vigyenek? Hogy létezik, hogy a román nép ennyire „határtalanul” titokban gyászolja saját katonáit, miközben suttyomban megácsolja a maga történelmét? Hogyan?
Miféle kül- és belbiztonsági folyama a hazudozásnak, mely rögvest ráloccsan a székelyföldi magyar s másmilyen, de nem román sírok meggyalázására? Tegyük fel a hazudozásban elsők kedvéért, hogy tényleg estek el románok is ottt, ám akkor megszólal a tisztesség keresztény csengője: száz év alatt soha senki nem öntözte, kapálta a sírjukat?! Soha egy szál virágot oda?
Ezt nem hiszi el a székely, mert ilyen nincs a keresztény világban. A halott katona özvegye veszi a szerszámot, dolgozik, siratja az övét, aki volt. De üres sírokat hazudni garmadával százkét esztendő után?
Hová folyt el román szemekből a könnyek árja Székelyföldön, hová?
Esment jól irtál Zoltán. Igazakot irtál. Megint feltetted az „I2-re a pontot. Jó, hogy vagy Te Nekünk Zoltán.