Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Célzatosan nem írtam egyes szám első személyt, mert ebben az esetben, amelyről az alábbiakban szó lesz, és ezt tapasztalatból mondom, ritkán kerül előtérbe az első személy. Azaz a gyerek, a tanuló, a középiskolába készülő, készülődő diák. Diák ő már, hiszen bárhogyan fordul a kerék, neki valahová – a törvény szerint is – be kell iratkoznia, illetve – hadd tegyük hozzá – valahová beírják. Érdekes lenne, talán érdemes is egyszer arra keresni meg a választ, jóval túl már az iskolakezdésen, amikor a fiatal már látja, tulajdonképpen hová is csöppent bele, hogy jól sikerült vagy sem a választott, sok esetben rákényszerített iskola.
Az az ötvenöt év, amennyit az oktatásban vagy az oktatással szorosan összefüggő pályán töltöttem, sok mindenre megtanított. Másokat is, akik végigvitték a rájuk szabott, több évtizedes terhet. Az más kérdés, hogy soha senki meg nem kérdezte véleményünket, legalábbis az enyémet nem, hogy mit szólunk, szólok az újdonságokhoz. Bizonyára elhangozhatott volna valami megfogadnivaló is, de ismerve a velem egykorúakat vagy szinte egykorúakat, el merem mondani, hogy legtöbbünk elsődleges követelménynek azt állítaná, ami sok évszázada az oktatást meghatározza: a pedagógus tanítson, a diák tanuljon.
Lehet, sok mindenen változtatni kell(ene), beleértve a tantárgyösszevonásokat, a tananyag kurtítását, de semmi esetre sem tudok egyetérteni azzal, hogy a tanuló minél kevesebb időt töltsön a második otthonának tekintett tanintézetben. Az idei vizsgaeredmény, sok diák teljesítményét és hozzáállását ismerve, akár elkeseredésre is indokot szolgáltathatna, ha biztosak lennénk abban, hogy a szorgalommal végzett munka ment kárba.
Egyszer már leírtam: szaklíceumi osztályban, nem is olyan régen, egyetlen fiú volt, aki egész évben rendszeresen tanult, s jutott ideje hegymászásra, színházba járni, és az érettségire is felkészült; ma valamelyik műszaki egyetem hallgatója. Aztán akadt három legény, akik egy–másfél hónappal a nagy megmérettetés előtt nekigyürkőztek, félretettek mindent, s átmentek. Tanultak. Megtanulták, hogy erős akarattal meg lehet tanulni még a románt is. De táplálni kell bennük a saját erejükbe vetett hitet!