Igazak ingujjban

Itt állok, szemben a nemzeti öngyűlölettel. Eközben professzorom szólal valahonnan. Akiben nincs önvizsgálói készség, annak igazságérzéke – szinte semmije nincsen.

A nemzeti öngyűlölettel szemben mindenki úgy áll, hogy bármelyik percben jöhet és mehet az ütés. – Én népem, én népem, én ítéletben eleven népem, Tiéd legyen holnapok után is a fohász abban a világban, amelyről százszor elmondták elevenek, hogy nem nekünk való, de megmaradjunk abban föltétlen.

Mihez kezdesz azzal, ki saját nemzetét árulja el pénzért, elvadult, részeg piacon, mihez? Ez nincs benne egyetlen könyvben sem. Gonosz ember szava nevezheti életrevalónak a nemzetárulót. Merthogy az a megnevezett végül is lappangó ítélet alatt szív levegőt, ha trágyadombon is.

Van magyar öngyűlölet, és jó szélben kavarog véle szemben az eleven hajtás, az pedig a nemzeti önimádat. Hogy férnek meg egyetlen priccsen? Egymásról tépik a pokrócot, szőrén-szálán haszontalanságuk nyilvánvaló. Önvád: az fölér egy nagyhegyi gyónással a nemzet színe előtt. Az önimádat is kaparász valahol a mélyben. Nem úgy a nemzeti öngyűlölet, mely épített várakat, élő hegyeket rohaszt le szemünk előtt.

Van, ki nemzetben gondolkodik, s úgy dolgozik. Van, ki pénzhalmokra hág a nemzetgyűlöletben. Elképesztő környezet, szelíd hiénák, kolduló kiéhezett farkasok is irtózva menekülnek előle.

Én népem, én népem, vedd azt is számba immár, hogy felnőttél a nemzetek között az ellenség megnevezésének és az ítélethozatalnak hatalmáig, fel egészen. Megtanulhattad az igazság, a gonoszság kimondásának és a kelletlen kivetésének jogát. Aki szemétdomb tetején dicséri önmagát, az már ítéletet is mondott. Nincs más, mint a bélyeg, s nem a bérezés! Úgy gondolom, mindig is volt alkalom, nagy veszedelmekben is az igazmondásra. Az igaz cselekedetekkel is úgy vagyunk, akár a fohásszal Mohácsnál. Messzire látva, a harcos is biztosabban küzd, mert meglátja fohász fölött az igazat. És a magyar öngyűlölet eltörpül az igazság megnevezésekor. Kolompoló lesz a magyar önimádat önjelölt, megélhetési apostolából, ki nem méltó a nemzet harangjainak szavára. – Szélfútta mellényben, ingujjban járnak igazak le s fel házak, erdők, várak között. Főhajtás csupán a feszület előtt.