Illetékesen

Senki sem próféta a saját hazájában! Ennek a bibliai eredetű szállóigének (Lukács, 4.24) az igazát gyakran Petőfi közismert választási kudarcával szokás igazolni. Március 15-e hősként ünnepelt közszereplőjét 1848 júniusában kiskunjai között, saját szülőföldjén, Szabadszálláson érte a csalódás, amikor a népképviseleti választások kampánya során – hogy magának a költőnek a szavait idézzem – egy „dühöngő részeg csorda” támadt rá, s híveit megakadályozták, hogy rá szavazzanak. A nyilvánvaló manipuláció mellett ebben persze szerepe volt radikális nézeteinek, valamint az első magyar felelős kormányt bíráló akcióinak is…

Mai példát is hozhatok az idézett szállóige szemléltetésére, minthogy nemrég éppen az a hazai magyar közszereplő tett hasonló értelmű vallomást, aki mintegy két évtizeden keresztül állt politikai érdekképviseletünk élén. Markó Béla vallotta be egy 2016-ban megjelent írásában, hogy éppen szülőhelyén, valamint gyermekkorának helyszínein, a nagyszülők lakta kistérségekben, vagyis egész Erdélyből Háromszéken és Erdővidéken lehetett a legkevésbé „próféta”, holott – teszem hozzá – az 1990-es évek közepén Kézdivásárhely főterén, márciusi nemzeti ünnepünkön még kitörő taps kísérte beszédét, s ugyancsak ők, akkori legfelsőbb vezetők érték el, ami akkor mondhatni történelmi áttörésnek számított, ma viszont már természetesnek tekintjük, hogy tudniillik a román miniszterelnök köszöntse a hazai magyar nemzeti közösség tagjait március 15-e alkalmából…

Megmondó és megosztó közszereplőknek, továbbá a politikához „értő”, de csak a pályaszéli bekiabálást vállalóknak se szeri, se száma, de a költő Markó esete a politikával mégiscsak tipikus. Ő is civilnek számított a politikusok között, az irodalom területéről lépett be a politika világába a rendszerváltást követően, akárcsak sokan mások az akkori Közép-Európában, néhányukból éppenséggel államelnök lett. Az a véleménye ma is Markónak, hogy más területen ugyan nem, de a politikában többre tartja a dilettáns értelmiségit, mint a profi politikusokat…

Az ő esetében viszont az is fontos, hogy ebből a hitelét újból és újból eljátszó világból visszatért a kultúra és a közélet tereire, itt kamatoztatva tapasztalatait és széleskörű rálátását az erdélyi magyarság ügyeit és kérdéseit illetően. Illetékesen szólhat így a szülőföldet, illetve Erdélyt érintő mindennapi és sorskérdésekről egyaránt. El kell tehát gondolkoznunk, ha például figyelmeztet, hogy „a szülőföld egy fogyasztói társadalomban könnyen válhat fogyókellékké maga is: elfogynak az emberek, elfogy a nyelv, és akkor már kit érdekel a Szent Anna-tó, amelynek közömbös vizében mások fürödnek majd.”

Saját magát Markó mérsékeltnek, együttműködés- és dialóguspártinak, ugyanakkor erdélyiségére és önállóságára rátarti értelmiséginek mondotta néhány évvel ezelőtt, aki aztán utólag reflektált politikai tevékenységére is, kijelentvén, hogy Erdélyben „lehetséges volt tényleg egy egész magyar közösség erejét egy irányba terelni.” Hangsúlyozza, hogy kompromisszumok árán jött létre ez az összefogás, de szólnunk kell arról is, hogy sok kudarccal, hitelvesztéssel, kiábrándultsággal járt a folyamat, s az is tagadhatatlan, hogy mára nálunk is nagyon erősen érezteti hatását a megosztottság. Márpedig ha engedjük szétforgácsolódni erőinket és lehetőségeinket, könnyen eljátszhatjuk történelmi esélyeinket Európának ebben a térségében.

Az értelmiségi dolga, hogy a közélet történésein, jelenségein, folyamatain tartsa a szemét, szólaljon meg a köz ügyeiben, vállaljon érvekre alapozott nyílt vitát bármely felmerülő kérdésről, s hogy ne a saját igazát és javát kövesse, hanem az igazat és a jót keresse. Markó Bélának az utóbbi öt–hat évben írt esszéi, publicisztikai írásai többnyire magyarországi lapokban, folyóiratokban, kiadványokban voltak olvashatók, összegyűjtve, Erdélyi pikareszk címmel Budapesten a Kalligram kiadásában jelentek meg az idei évben, így pedig nem igazán kaphatott, illetve kaphat kellő figyelmet az erdélyi olvasók szélesebb körében. Pedig folyamatosan hallatja szavát szerzőnk, legfőképp az erdélyi magyarság kis és nagy kérdéseivel kapcsolatban, s vitát is érdemes vele folytatni. Természetesen – előítéletektől mentesen!