Irány a leviatán gyomra

1. Budapestről jön a szomorú hír, hogy elhunyt Tanai Bella. A marosvásárhelyi színházrajongók soha nem fogják elfelejteni Blanche szerepében, Tennessee Williams darabjában, a Vágy villamosában, vagy alakítását férjével, Bács Ferenccel Madách Tragédiájában. Mindketten óriási tehetségek voltak, színésztársaik félve jelentek meg velük és Lohinszkyvel, annyira uralták a színpadot. Az akkor még nem nagy, de szinte egészében magyar város végtelen szeretettel, tisztelettel vette őket körül. Aztán áttelepültek Magyarországra. Nem mondom, hogy elvesztek, Bács Ferencnek volt még néhány emlékezetes fellépése, filmszerepe, de távolról sem ismételték meg otthoni sikereiket. A fővárosi kegyetlen versengésben a Leviatán elnyelte őket is, akárcsak Széles Annát, akit itthon mindenki ismert és szeretett, ott csak egy volt a sok színésznő közül.

Nem ítélkezem, nem tudom, miért mentek el. A nagyváros vonzása, talán az itthoni szűk pátriát érezték túl szűknek? Kant, a német filozófus egész életét Königsbergben élte le, nem valami metropolistól várta, hogy naggyá tegye őt, ő tette naggyá kisvárosát. És Béres József, a híres gyógycseppek kitalálója, bár hazája sok ideig nagyon hálátlan volt iránta, és külföldről elébe tettek egy csekket, hogy ő írja rá a kívánt összeget, amelyért találmányát eladja, otthon maradt, népét szolgálva.

Több fiatallal beszéltem a napokban. Említették Rómát, Hamburgot, Amszterdamot. Az itthon szó nem szerepelt mondataikban. Megyünk önkéntesen a Leviatán gyomrába…

2. Viszolygok a sztároskodástól, annál inkább, ha egy valóban értékes értelmiségi sző magának x-faktoros glóriát, vagy reklámszakember irányítása alatt emeltetik az Egyetlen Tudó, Megmondó, Leleplezőként a dobogó legfelső fokára. Még inkább elszomorít, amikor így beharangozva jelenik meg, a pórnépet kioktatni egészségesnek, boldognak, szexisnek, stresszmentesen sikeresnek lenni. Huszonöt, esetleg kegyesen csupán 15 lejért beenged bárkit az ő tudásának szentélyébe.

Albert Schweitzer világhírű zenész volt, amikor elment Lambarénébe földhözragadt afrikaiakat gyógyítani, ingyen. És Kányádi Sándor a polcon hagyta Herder-díját és temérdek kitüntetését, úgy zarándokolt el a legapróbb falucskába, néhány gyereknek verset mondani. Olyanoknak, akik traktort nem láttak, nemhogy nagy költőt. Ingyen.