Isten közelségében

Elvesztettem egy drága jó embert, rokont, barátot, testvért. Drága unokabátyám halála óta a napokban nagyon sokat elmélkedtem… Tavasszal, a Sugás vendéglőben egy kávé mellett vitáztunk Lacikával a halálról. Ott beszéltünk arról is, hogy a WakeForrest Orvostudományi Egyetem professzora szerint a halál illúzió, amelyet az emberi tudat generál. Robert Lanza könyvében azt állítja, az emberi tudat az életet a testtel azonosítja, és a test meghal. Szerinte az emberek azért hisznek a halálban, mert azt tanították nekik, hogy meghalnak. Az ember azért látja kéknek az eget, mert így tanulta, de az agy sejtjeinek megváltoztatásával elérhető, hogy ugyanaz a személy az eget zöldnek vagy vörösnek lássa.

Keresztényként azt hiszem, hogy az emberi tudat az élet, ami a testtel azonos, és ha a test meghal, a lélek felszáll. Tudósok véleményeit olvasva, tanulmányozva úgy is meg lehet határozni, hogy a tér és az idő csupán az emberi tudat eszköze, vagyis a halál és a halhatatlanság csakis egy olyan világban létezhet, amelynek nincsenek térbeli, időbeli határai. Az emberi élet egy évelő virághoz hasonlítható, ami a halál után egy másik univerzumban nyílik ki.

Az élet, amelynek hordozói vagyunk, az a lélek, amit Isten lehelt az emberbe a teremtéskor, tehát halhatatlan. Vagyis az örök életet „senki nem ússza meg”, csak az nem mindegy, hogy azt a másik létformában folytatódó életet a pokolban, hitetlenként, vagyis Istentől elszakítva, távol, szeretetének teljes hiányában, vagy Isten jelenlétében, közelségében, szeretetét folyamatosan élvezve, a mennyországban kell-e megélnünk. Még mindig hisszük a teremtett világ képeit, a bolygókat, fémeket, színeket… Bízunk Istenben, a világ teremtőjében, mert kell léteznie a feltámadásnak. Tudjuk, hogy eljön az elszámolás napja.

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy