Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ítéletnyi hajnal

Minden idegen ezen a földrészen, ahol kikötnöm kellene sötét hajnali fél ötkor. Lábujjhegyen illanok át egy, még egy, aztán a harmadik küszöbön. Mindenki, a mindenség alszik. Honnan veszem ezt is magamhoz? Összesen ketten vagyunk. És minden küszöbnek rendkívüli szerepe van ebben a kísérleti, kísértetes, vaksötét mindenségben.

Tudom, isteni felügyeletbe ébredtem bele. De miért. Arcom rámájában minden tudatos a húsvét nagypéntekéről. Én soha ilyen éber. A szobák teljesen némák és szolgálatra alkalmatlanok. Istenem, miért kell fölébresztened, nem sokkal négy után? Egy fenyves kísérteties megkérdezése nem lehet ennyire ámulatos, nem, nem… Én nem a törékenység ellenállását, nem a holtan mozdulatlan holtat és mozdulatlanságát akarom próbára tenni, kísértetként lábujjhegyen a saját lakásaim örvényes csendjében.

Én jó vagyok, a padló is az, semmi nem roppan, minden fölkészülve Jézusunk elmenetelére. Hányszor cselekedett így apánk, mindig visszatért, kenyérrel, kukoricával.

Velem is bonyolódik az élettelenül egyszerű tárgyak, elmaradozott álmok rendje-halmaza. Erre az egyetemes élettelenségre egyetlen feladatom hárul, magamért, az alvó csendért, mindazok mentéséért, akik aluván vannak e percben s meddig, meddig…, amíg én meg nem nyugszom, mert hogy Jézus meg nem halt ugyan, a Megváltó halhatatlan, mégis valakinek át kell adnia testét és áldó jövendőjét ez egyszeri hajnalnak.

Egyedül lennem egy belakott házban, lábujjhegyen, mintha minden az élet voltának túlján, én uralkodván a számbavétel és számontartás ijesztő feladatával. Soha ennyire közel nem voltam a semmihez. Vajon Jézus ebben az ítéletben, mely időt nem tagol, moccanati zajt nem visel el, hogyan éli meg az ítélet idejét?

Egy narancsot veszek magamhoz, asztalomon akár szeletelni is az Ő jelenlétében sorsom látomásait. Narancsra könnyezni mukkanás, remegés nélkül. Kezdődhet akár ezzel is az Ítélet. Adom magam, mint néma tárgyak. Némán és sötétben oly simán rendeződnek a dolgok! Megadom a módját, megadom magam; aligha számítok bármit is a monumentális ítéletben, hát választom, válaszd én Uram érettünk a könnyebbet magad is. A tárgyak megadóak, magam ítéletidő elvillanásában. Testem könnyű, akár az égi ítélet, mely javunkra van ez órán. Fölfoghatatlan egyelőre, miért ez és miért Ővele, és föl tudom-e fogni szerepünket ezen a sötét, mozdulatlan órán?

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás