Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Minden idegen ezen a földrészen, ahol kikötnöm kellene sötét hajnali fél ötkor. Lábujjhegyen illanok át egy, még egy, aztán a harmadik küszöbön. Mindenki, a mindenség alszik. Honnan veszem ezt is magamhoz? Összesen ketten vagyunk. És minden küszöbnek rendkívüli szerepe van ebben a kísérleti, kísértetes, vaksötét mindenségben.
Tudom, isteni felügyeletbe ébredtem bele. De miért. Arcom rámájában minden tudatos a húsvét nagypéntekéről. Én soha ilyen éber. A szobák teljesen némák és szolgálatra alkalmatlanok. Istenem, miért kell fölébresztened, nem sokkal négy után? Egy fenyves kísérteties megkérdezése nem lehet ennyire ámulatos, nem, nem… Én nem a törékenység ellenállását, nem a holtan mozdulatlan holtat és mozdulatlanságát akarom próbára tenni, kísértetként lábujjhegyen a saját lakásaim örvényes csendjében.
Én jó vagyok, a padló is az, semmi nem roppan, minden fölkészülve Jézusunk elmenetelére. Hányszor cselekedett így apánk, mindig visszatért, kenyérrel, kukoricával.
Velem is bonyolódik az élettelenül egyszerű tárgyak, elmaradozott álmok rendje-halmaza. Erre az egyetemes élettelenségre egyetlen feladatom hárul, magamért, az alvó csendért, mindazok mentéséért, akik aluván vannak e percben s meddig, meddig…, amíg én meg nem nyugszom, mert hogy Jézus meg nem halt ugyan, a Megváltó halhatatlan, mégis valakinek át kell adnia testét és áldó jövendőjét ez egyszeri hajnalnak.
Egyedül lennem egy belakott házban, lábujjhegyen, mintha minden az élet voltának túlján, én uralkodván a számbavétel és számontartás ijesztő feladatával. Soha ennyire közel nem voltam a semmihez. Vajon Jézus ebben az ítéletben, mely időt nem tagol, moccanati zajt nem visel el, hogyan éli meg az ítélet idejét?
Egy narancsot veszek magamhoz, asztalomon akár szeletelni is az Ő jelenlétében sorsom látomásait. Narancsra könnyezni mukkanás, remegés nélkül. Kezdődhet akár ezzel is az Ítélet. Adom magam, mint néma tárgyak. Némán és sötétben oly simán rendeződnek a dolgok! Megadom a módját, megadom magam; aligha számítok bármit is a monumentális ítéletben, hát választom, válaszd én Uram érettünk a könnyebbet magad is. A tárgyak megadóak, magam ítéletidő elvillanásában. Testem könnyű, akár az égi ítélet, mely javunkra van ez órán. Fölfoghatatlan egyelőre, miért ez és miért Ővele, és föl tudom-e fogni szerepünket ezen a sötét, mozdulatlan órán?