Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Látom, valami nagy fehér nyomul be a kiskapunkon, és egy pillanatra megfeledkezem az erőltetett levegővételről, de az ezt követő lihegés és szédülés tudtomra adja, hogy micsoda úr a levegő, és nélküle valóban nincs élet… Ez a nagy fehér medve-forma hónom alá nyúl és bátorít: csak lassan, még öt lépés, aztán kapaszkodjunk, végre látom biztató szemeit, és hallom nyugtató hangját. Olyan ebben a pillanatban, mint a kölykét menekülésre taszigáló-biztató jegesmedve az úszó jégtutajon…
A szempárba kapaszkodom, és már nem félek, mert tudom, hogy a „jegesmedve” vigyáz rám. A hangja nem mackós, szinte kislányosan eleven, a szemét le nem veszi rólam, és valahogy kérdezve is biztat. Aztán rajtakapom. Egy pillanatra lekoppannak a vigyázó szentjánosbogarak. Most látom csak, hogy az óriási medveruha alatt egy törékeny, kimerült gyereklány küzd, és győzi le önmagát, hogy engem kimentsen a jégtáblán és biztonságos szigetre segítsen.
Sikerült! Most már meglepetés nélkül veszem tudomásul, hogy újabb patrónusaim szintén „jegesmedvék”. Határozottak és gyengédek egyszerre, amint tolószéken, aztán liftben szállítanak a gyógyulásomra kijelölt szobába, „társbetegségemmel”, a már gyógyulás útján elindult, otthoni gondozásomban kimerült feleségemmel együtt. Velünk nyitják meg a fertőző klinika harmadik emeletét, de két nap után már több mint félszáz sorstársunk nyög, liheg, köhög és támolyog a gyengeségtől, és mindenki saját energiatartaléka szerint reménykedik a gyógyulásban.
A fertőző osztályvezető orvosnője, dr. Nagy Réka hajóskapitányi határozottsággal és már nyilvánvaló tapasztalattal navigál bennünket ezen a székelyföldi jégtörőn. Három szakképzett asszisztenssel és egy önkéntessel, oxigén és perfúziós csövekkel zsonglőrözve mentenek bennünket, hogy ne kerüljünk lélegeztetőgépre. És bár egyre gyakrabban érkezik a mentő, mégis mindenki pontosan megkapja a kezelését és az ember elé való kosztot.
Hogy sikerült mindez? Hiszen senki sem volt erre a példátlan nyomásra felkészülve, a bürokratikus káosszá alázott egészségügyben. Szerintem úgy, hogy van még néhány józan és bátor ember köztünk, akik emlékeznek a már-már reménytelen történelmi helyzetben egykor kimondott szavakra, arra, hogy „lészen ágyú!”, s ezt ki-ki magára s a helyzetre vonatkoztatva indul nap mint nap a „csatába”…
Török Samu