Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Csíkszeredában alkalmazási feltételként támasztották e követelményt, mely, íme, jogtalannak minősül a Legfelsőbb Bíróság szerint, merthogy ennek folytán a város román lakosságát hátrányos megkülönböztetés érné. Hogy a 81 százalékos magyar többséget hányszor és hány helyen éri hátrányos nyelvi diszkrimináció – rendőrség, prefektusi hivatal, adóhivatal, bíróság stb. részről, ez nem foglalkoztatja sem a feljelentőt, sem az ítélkezőt, ők a 17 százalékos románság nyelvi jogait védik körömszakadtáig és minden körülmények közepette.
És itt van a kutya elásva. Mert nem jogról, hanem kiváltságról van szó. Amikor a diktatúra idején megindult a románok tömeges betelepítése, akkor egy olyan tényleges nyelvhasználati szokásrend kialakítására törekedtek hatalmi túlsúly, tehát diktátum segítségével, melyben fel sem merülhetett a nyelvhasználati méltányosság kérdése. És hogy ezt keresztül lehessen erőszakolni, bizonyos szerveket, hivatalokat eleve elrománosítottak, és a román alkalmazottak íratlan szabályává tették, hogy kötelesek a román nyelvi fölény aktoraiként fellépni. Hiába mondott ennek ellen egyesek jóérzése, hiába az üdvös kivételek, általánosan kikényszerített viselkedési szabállyá lett, hogy a román hivatalnoknak kiváltsága a magyar nyelvet nem ismerni, joga a kommunikációban a nyelvváltást erőltetni.
A betelepített lakosságnak tudomására hozták nem csupán azt, hogy magyarul nem kell megtanulnia, hanem azt is: elvárás vele szemben, hogy a magyar nyelvhasználat visszaszorításában közreműködjék. 1990 legelején az ejtőernyős tisztségviselők első országos jajveszékelése, mely a Harkov-jelentésben csapódott le, mindjárt ama szörnyűséget kürtölte világgá, hogy nyelvismereti tudatlanságától, kiváltságától meg kívánják őket fosztani. Harminc évvel később még mindig kapnak megerősítést a Legfelsőbb Bíróság részéről. Nehogy elfelejtsék, hogy küldetésük az asszimilációs nyomás fenntartása.