Jövőbe mutat, jövőt alakít

Életre szóló kulturális élményt nyújtott számomra az István, a király magyar rockopera megtekintése a budapesti Népstadionban, 1990. szeptember 15-én. Egyrészt mert korlátozások nélkül átadhattam magam a Romániában dühöngő sajátos nemzeti kommunizmus szellemi rácsai mögött csak titokban hallgatható műnek. Ugyanakkor a látványnak és a több mint százezres, ritmusra mozduló, halló és értő nézőseregnek is különleges felhajtó ereje volt.

Harminckét esztendő elteltével hasonlóban részesített a sepsiszentgyörgyi színrevitele is. Sőt bizonyos szempontból a budapestinél is erősebben, hiszen itthon, Székelyföld szülötteinek a jóvoltából gyönyörködhettem a magyar megmaradás mikéntjét felelősségteljesen kereső és taglaló alkotásban. Köszönet és hála érte az ötletgazdáknak, támogatóknak, megvalósítóknak. Mindazoknak, akik mertek merészet és nagyot álmodni, hittek ennek a kivitelezhetőségében és tettek azért, hogy valóra váljék.

Itt és most újra bebizonyosodott tehát, hogy a nemes célnak eszement korunkban is mozgósító hatása van. Hogy nem hőkölünk vissza a kihívásoktól. Hogy a közösségi összefogás ereje legyőzi a legnagyobb akadályokat is. Hogy még mindig rendelkezünk Isten ránk ruházott teremtő képességével és energiájával.
Előadás közben lopva egy-egy pillantást vetettem a körü-löttem ülők arcára. Tekintetemmel pásztáztam a Sepsi Aréna küzdőterét és lelátóit megtöltő, zömében fiatal közönséget. Átszellemülten követte mindenki a múlt ködéből eléje tárt történéseket, ami megnyugtató és reményt keltő.

A valós történelem és igazság ismeretével felvértezettek tudatát ugyanis már nem lehet hamis tanokkal megfertőzni és tetszés szerint formálgatni. A nemzetükhöz és szülőföldjükhöz érzelmi szálakkal kötődők lelkébe-szívébe már nem lehet könnyedén mérget csepegtetni. A gerincüket kiegyenesítőket már nem lehet hajlongásra kényszeríteni. Éppen ezért az első szent királyunk trónra lépését önerőből felelevenítő székelyföldi nagyprodukciónak jövőbe mutató, jövőt alakító hatása van.