Kalász a kévénkből

Sokoldalú volt Petőfi Sándor nemcsak költészetében, politikában is. A világszabadság elkiáltása és érette való küzdelme nemcsak egy hangzat volt, de törekvés is. „A mi kicsi Petőfink” – így nevezte Bordos nevű falucskánkban egy vénember, mintha simogatás közben, a szeretett költőt.

Európa sorsában és súlyában gondolkodott, nagy fájdalomban és immár csöndesen, mikor leírta: „Európa csendes, újra csendes…” A magunk szomorú szerénységében lépésről lépésre emlékeztetünk azokra az idegen – dehogy is idegen! – hősökre, a sokból néhányukra, akik vállalták a magyar szabadságharcot és abban a legnagyobb áldozatot is. Mert Európa számos népének fia harcolt és hullott a földrész és a magyarság szabadságáért. Magyarok viszont harcoltak Garibaldi olasz szabadságharcában, másutt is. A szabadságharcok sosem kértek vérvizsgálatot, keresztlevelet. Adtak, adtunk és kaptunk véráldozatot. Ma is valljuk, az igazság és a szabadság békében jobban elvan mindannyiunkkal.
Jozef Wisocki (1809–1874) a lengyel szabadságharc főhadnagya volt, menekült Magyarországra és ebbe a forradalomba. Ő maga sürgette a lengyel menekült szabadságharcosok összevonását az osztrák elnyomás leveréséért. Tábornoki feladatot kapott. A leveretés után Törökországba, majd Angliába, Franciaországba menekült.
Vukovics Sebő (1811–1872) szerb származású temesvári földbirtokos volt. Teljes meggyőződéssel vállalt kormányzati és harci feladatot Kossuthék idején. A feudális szolgáltatás eltörlésére tett javaslatát a nemzetgyűlés elfogadta. A fegyverletétel után otthon, majd Európában bujdosott. Távollétében halálra ítélték.
Vidats János (1826–1873) Pesten bölcsészetet és jogot hallgatott, minden erejével és tehetségével állt a márciusi ifjak közé, majd önkéntesként harcolt. A leveretés után menekült, a svájci–olasz határon fogták el, és kötél általi halálra ítélték. Kegyelemből várfogságot kapott. A kiegyezésig kitartott a magyar szabadságharc ügye mellett. Az 1873-as gazdasági válság csődbe, öngyilkosságba sodorta.
Vetter Antal (1803–1882) apja császári alezredes, anyja magyar, Bécsben végzett katonai akadémiát. Őrnagyként állt a forradalom mellé, a délvidéki harcokban legyőzte Jellasicsot.
Alessandro Monti (1818–1854) olasz szabadságharcosból lett a magyar szabadságharc vitéz tisztje, politikusa.
Lebstück Mária (1830–1892) férfiruhában, Lebstück Károly néven harcolt a bécsi forradalomban, majd menekült a magyarok harcaiba. Több csatában vett részt, Dembinszky tábornok ott nevezte ki hadnaggyá Mária-Károlyt.
Guyon Richard (1813–1856) angol főnemesi család sarja, az osztrák seregben volt főhadnagy, de maga döntött úgy, átáll a magyar szabadságharcba főhadnagyként. Több csatában vett részt, Temesváron rövid ideig magát a sebesült Bem József tábornokot helyettesítette.
Peter Giron (1798–1849) gyártulajdonos volt a Rajna mentén, majd Bécsben, katonai tapasztalatokkal menekült Magyarországra, a szabadságharcba. 227 fős légiót szervezett, eredményesen harcolt. Mindenáron egyesíteni akarta a német meg a lengyel légiót, de ez nem sikerült. A világosi fegyverletételkor hadifogságba került, az osztrák hadbíróság halálra ítélte, 1849. október 20-án kivégezték.

A nyugati könyvtárak, múzeumok és akadémiák is számon tartják a magyarokat, akik menekültükben kötöttek ki amott, dolgoztak, védték az új hazát. Mi is csak néhány nevet és sorsot jegyeztünk ide, hiszen a több évszázadnyi osztrák elnyomás idején számos nemzet fia vált kemény, harcos magyarrá, vállalván a magyar sorsot. Legyen áldott a nevük, szellemi örökségük ötvöződik a magyarok szabadságszeretetével. Mert együtt súlyosabb is, erkölcsileg könnyebb is az igazat mindörökké vallani. A mi nemzeti ünnepünk így közös a mindenkori elnyomás elleni küzdelmeinkben. Európa ismét zajos, a szabadságot szerető emberek ismét és csakis egymásra vannak utalva.
(Adatok: Mitták Ferenc: „Fényesebb a láncnál a kard…” Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, Debrecen)