Kávéscsészéim

Egy magát irodalmi és fotóművészeti lapként meghatározó portál ötletes szerkesztője kérte egy alkalommal a lap barátait és munkatársait, mutatnák be kép és szöveg által kedvenc kávéscsészéjüket. Bizonyára abból kiindulva tette ezt, hogy az író ugye általában kávéházi embernek számít legalább két-háromszáz évre visszamenőleg, maga a kávéház pedig irodalom- és kultúrtörténeti helyszín, mondjam azt, intézmény lenne. Sőt, akár történelmet formáló is! Elég, ha a pesti Pilvaxot említjük ilyen tekintetben…
A magam részéről azt mondhatom, hogy elsőként nem is a kávé, hanem a pörkölt kávé illata hódított meg. Kisiskolás koromban időről időre megtelt kávéillattal nemcsak falusi lakásunk, de az udvar is, amikor anyai nagyanyám, többnyire estefelé elkezdte egy érclábosban – nem lévén konyhai pörkölőnk – a nyers szemes kávé pörkölését. Aztán a kihűlt kávészemek háztartási, kis fiókkal ellátott darálóba kerültek, majd elkészült a finom kávékeverék Cikória, Unica, Franck néven forgalmazott kávépótlékok hozzáadásával. Egy-két hétre elégséges adag készült el ilyenkor. Reggelire fekete kávé gyanánt fogyasztotta a család, vagy tejeskávé készítéséhez használtuk. Ez volt az 1960-as évek elején, de hogy a „fekete leves” fogyasztása már a Monarchia idejében is szokás volt felmenőim esetében, azt apai nagyanyámtól tudom, aki gyakran idézte, hogy az ő szülei az első világháború előtt egyenesen Fiuméból rendelték és kapták postai úton a nyers szemes kávét.
Családunkban aztán a kávé mint élvezeti cikk fogyasztására is rátértek, mintegy délutáni társalgás közben fogyasztottuk a török kávét, de az igazit, az ibrikben, a nyeles kézi kávéfőző edényben, illetve forró homokban főzöttet majd egy kolozsvári, a Főtérhez közeli kávéházban ismertem meg az 1970-es években, diákoskodásom idején. Magam is kávéházak látogatója lettem. Mivel az 1970–80-as évek hazai közéleti-politikai nyilvánosságában legkevésbé a vélemény- és szólásszabadság kaphatott teret, annál inkább kerestük a bizalmas beszélgetések alkalmait. Persze tudtuk, hogy a falnak is füle van! Különleges varázsa, bátorító hatása volt a barátokkal, jó ismerősökkel folytatott információ- és eszmecseréknek. Ilyenek Kézdivásárhely hosszú ideig egyetlen kávéházában, a Kávéházban zajlottak gyakorta, ahol a nagy kapacitású, kézi irányítású kávégéppel előállított, habos krémréteg borította eszpresszókávé látványa is marasztalta a vendéget.
Kolozsváron többnyire a diákság által látogatott Arizona és a Mamaia lett a mindennapos, hosszabb-rövidebb „szertartások” helyszíne, időnként pedig a nagy múlttal rendelkező irodalmi kávéház, a New York, aktuális nevén a Continental. A mai napig is vonzzanak a kávéházak. Nem mulasztottam el betérni Budapesten a Belváros, majd később Bécs, Velence, Barcelona, Párizs, Róma, Portó, Lisszabon kávéházaiba, oda, ahol hosszabb-rövidebb időt tölthettem látogatóként vagy turistaként…
Külön is meg kell említenem Méliusz József (1909–1995) bukaresti „egyszemélyes kávéházát”, azaz tágas dolgozószobáját, ahol nem más, mint az általam nagyrabecsült Mester felesége, Anna asszony készítette és szolgálta fel a rövid presszókávét. Ugyancsak egyszemélyes a Szentkatolnán, takaros kis udvarházban élő Bakk Pál, komoly helytörténeti munkásságot kifejtő atyai barátom „kávéháza”, ahol nagyon jó diskurálni télen-nyáron, eszmét cserélni, egymás munkáit megbeszélni egy-egy rövid, házi tejjel édesített fekete mellett. Kézdivásárhelyen, otthonomul választott városomban a kevés kávéházak valamelyikében Fekete Vince költő-író barátommal szoktunk beülni időről időre.
A mindennapi reggeli és késő délutáni kávézásra nyilván otthonunkban, feleségemmel kettesben – esetleg Imola lányunkkal együtt, hármasban – kerül sor. De hogy az igazi, általunk „kipróbált” napnyugati kávéházakat ne feledjük a keleti, széljárta végeken se, útjainkról hoztunk haza emléktárgyakat, mindenekelőtt kávéscsészéket a párizsi Flore, a római Caffè Greco, a portói Majestic, a lisszaboni Brasileira ajándékboltjaiból. Mindahány kedvencem, mert számomra fontos kultúrtörténeti helyszíneket, kedves személyes emlékeket s az idő kultúrált eltöltését idézik nap mint nap…