Két gondolat egy politikai válság kapcsán

Az elmúlt években a demokratikus önkifejezés és részvétel fejlődésének lehettünk tanúi. Létrejött egy főleg urbánus, városi réteg, amely véleményét a közügyekről nemcsak a szavazófülkében, hanem a nagy nyilvánosságban is felvállalja. A jelenség a közösségi oldalakhoz kötődik, ezért is üzeneteinek megkapó egyszerűsége. Nos, ez a kulturális minta elérte Székelyföldet – kitágítva a politikai szolidaritás helyi kereteit –, de mint mondják, fura, hogy a szentgyörgyi tüntetésen a feltartott üzenetek zömében román nyelvűek voltak.

Ennek oka legkevésbé a román nyilvánosság kritikátlan mímelése: egyrészt figyelmesség, mivel a címzettek – az országos média és a bukaresti kormány – kizárólag román nyelven ért; másrészt az eseményre beszélő táblákkal leginkább az ellenzéki pártok helyi, román anyanyelvű képviselői készültek. Mégis, egy intő jel az erdélyi magyar szervezeteknek: ha kimaradnak egy népszerű politikai szenvedélyek fűtötte társadalmi drámából, helyüket-szerepüket-választóikat gyorsan átveszik az országos szervezetek.

Míg a gazdasági életből kiszorulóban a magyar nyelv, csak remélni tudjuk, hogy a helyi nyilvánosságban a közügyeket érintően is nincs visszaszorulóban. Szomorú lábjegyzet, de pár nappal korábban egy magyar nyelvű iskola bezárása ellen alig pár tucat ember tüntetett…

Másodszor a kormánypárti véleményekben megjelenő titkosszolgálati szálról szólnék. Ott szeku rémképe, kezében az elnök és a DNA, mint gyilkos eszköz a szociáldemokratákkal szembeni szalámitaktikához. A tömeges felháborodás szemfényvesztés, a tények manipulálásával gerjesztett hangulatkeltés; az igazságszolgáltatás nem az állampolgárok, a közjó, hanem titkos érdek és sötét politika szolgálatában áll. Erkölcsi nimbuszt is ad a korrupcióellenes harc gyengítésének, mivel az a szolgálatok befolyásának csökkenésével jár. Hogy ez a vád felmerüljön, és hihetőnek tűnjék, szükség van a román titkosszolgálatok antidemokratikus múltjáról és befolyásuk továbbéléséről szóló híresztelésekhez.

Ám hogyha mindez igaz, akkor az a sors keserű iróniája. Az jelenti, hogy a rendszerváltás óta az államszervezetet uraló szociáldemokraták a saját kardjukba dőltek.