Kezdés

Ki a szabadba! Föl, föl a csillagokig, de a Hold drága pereméig legalább! Fájhat egy picit, tudom, de a pici fájás benne a legszerelmesebb órában is. Különösen akkor kerül oda, ha valamilyen okból emlékeznünk kell, nem később, de most leginkább, hiszen a virággal, koszorúkkal egykor édes-ragyogóra bélelt, óriási nyitott kapuk a szabad, a próba, győzelem felé most szépen becsukódnak.

Így lenne ez ezen a tanévnyitó, magasabb szándékokkal indító napon is. Hiszen a szabadság nem métervászon, hogy abból hol itt, hol ott lehet kiollózni. A vakáció megteremtette jó iskolák és jó tanítók, tanárok odaadásával a szabadság minden színe-virágát a tanulók számára.

Az sem titok, az utóbbi hónapokban mi változott a műhelyekben. Az új technikai műhely hírét nem csak a szaga viszi, hanem az előkészítések hetei. Na és az érdeklődők.

Kutya se várja el az iskoláktól, hogy a mai, az első naptól megtépjék ostobák a nyáron megízlelt szabadságot kerékpáron, rakott szekéren, fönn a tanyán, hol az állatkákhoz szólván sokszor rájön a diák, hogy hiszen a gyapjas, a szarvas állat, a kolompos isten bizony érti a magyar emberi szót, csak nem tud válaszolni. Most indul a nagy iskolai hengermalom, semmivel se mohóbb, mint vala eddig. Legfennebb az új, játékos technika szerez a tudással együtt örömet kicsiknek, nagyoknak.

Hatalmas vállalkozás az óvodásokat éri, akik valami csipkés átmeneti lépcsőn illegnek a kitálalt tudás asztalához. Minden jónak helyet adnak az iskolákban. A tiszta nem fél, a gonosz igen. Azért marad távolabbra.

Van család, ahol anya észre sem vette, hogy fut az idő, a vakációból nem marad más, csak egy tarisznya, füzetekkel. Könyv még alig.

Van család, hol a tizenhárom éves legényke jó darabot tanult apától fenn a havasokon.

Főnök feszengjen, ipar remegjen, mert új hadak, új remények és energiák jelentkeztek. Áldanivalók, az szent és bizonyos. A hitványságot az iskola kiveti magából s a műhelyből. A tudás, az értelem örök, ha jó az.