Ki mint ítél…

A múlt század harmincas éveiben Shakespeare Velencei kalmárját a náci Németországban, mint a szörnyeteg-zsidóról, Svájcban viszont mint a keresztény–zsidó együttélésről szóló darabot játszották előszeretettel. Non idem est si duo dicunt idem – nem ugyanaz, ha ketten ugyanazt mondják, de íme, ugyanaz a szöveg más-más visszhangot kelthet, olvasója válogatja.

Ha valaki a románokat akarja szidni (vagy mazochista román akarja övéin kiélvezni dühét, van elég ilyen is), Caragialet veszi elő. A cinikusan zseniális vagy zseniálisan cinikus görög kalmár-leszármazott kegyetlen dolgokat mondott Róma úrfi és Dácia kisasszony ük-ükunokáiról. „Hősei” – csak maró gúnnyal nevezhetők hősöknek – fél- vagy negyedműveltek, zagyván szónokolnak, önteltek, az erkölcsi máz az első szellőfúvásra lepattan róluk.

Néhány évvel ezelőtt viszont Ion Cristoiu egészen más közelítést javasolt. Igaz, hogy műveletlen külvárosiak, de figyeljük meg, mennyire kívánnak túllépni korlátaikon: újságot olvasnak (ha értik, ha nem), színházba járnak (még ha olcsó komédia, akkor is), helytelenül beszélnek, de sokszor azért, mert belezavarodnak a cikornyás fogalmazásba. Nevetséges a kereskedő, aki a Civil Gárdában éjjeli őrjáratra készül, mert a feleségét annak a szeretőjére bízza, de miért ne értékelnénk a polgári elkötelezettségét? A tutyi-mutyi hivatalnok komolyságát, ahogy feladatát végzi? Nicolae Steinhardt pedig, a kommunista börtönben megkeresztelkedett zsidó szerzetes-író egyenesen keresztény világképet vél felfedezni egy esszéjében Caragiale meglehetősen fura világában: minden hibájuk ellenére azok az emberek nem rosszindulatúak, a csetepaték inkább szóra, nem vérre mennek, és általában a legádázabb ellenfelek is megbékélnek a végén, balkáni sörös–miccses légkörben.

A mi Adynk is mondott a magyarokról olyanokat, hogy ha külön-külön vesszük állításait, és nem ismerjük a szerzőt, kinyílik a zsebben a bicska. De mennyi aggódó szeretettel ostorozza Ady a népét, a jó irányba elmozdulást remélve!

Babits mondott egy lényeges igazságot: „Mindenik embernek a lelkében dal van/ és a saját lelkét hallja minden dalban./ És akinek szép a lelkében az ének,/ az hallja a mások énekét is szépnek.” És az Evangélium figyelmeztet: „Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni.”

Zubreczky Antal