Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A bukott ember génjeibe, úgy látszik, bele van vésve a mások javai felé kacsintgatás, amit alkalomadtán, aki tud, megtold egy kézmozdulattal. De vajon csak az emberébe? Egy amerikai házaspár furcsállta, hogy az udvar, az előszoba, sőt a szobák is lassan megtelnek zoknikkal, gatyákkal és (elnézést) tangabugyikkal, úgyhogy térfigyelő kamerákat szereltek fel, és lefülelték a tolvajt a kandúrjuk személyében. Becsületükre legyen mondva, szétkürtölték a negyedben, jöjjetek, népek, ne fagyoskodjatok, vigyétek haza, amit felismertek, ami valamikor a ti ruhaszárító köteleiteken díszelgett. Én magam mai napig pironkodom, ha arra gondolok, megboldogult gyerekkoromban, bár az udvarunkon legalább hatféle szőlő termett, én mégis a szomszéd nyugdíjas pap bácsi kertjébe szöktem néha át, a csoda tudja miért, szebben illatoztak ott a fürtök.
Februárban hunyt el a mi Repülős Gizi nénink, akit tizenkilencszer ítéltek el mintegy kétszáz lopásért, ennyiről tud a hatóság – ejsze Gizi néni sem tartott róluk könyvelést, bár tizenhét év dutyi alatt lett volna ideje. Ő, szegény, beteges kleptomán volt, de lopni lehet érdekből is, és ha van hatalmad, nem is olyan nehéz. Napóleon például egyszerűen elküldte rablóit, hogy lopják el a pápát, a hatodik Piust, mit szól bele az ő dolgaiba. Magánál tartotta, hátha lecsillapodik. Aztán annak utódját, a következő Piust is kilopta a Vatikánból. Ennyi telt ki tőle, ha nem hal meg közben őcsászársága, ki tudja, egész gyűjteménye lett volna pápákból.
A középkorban, egy 401-ből származó kánonjogi törvény minden templom számára kötelezővé tette, hogy egy szent ereklyéjét birtokolja. Na, de honnan annyi ereklye? Azért vannak a jó barátok és a csempészek, és persze a válogatott hamisítók & csalók. Mi több, kitalálták a „furtum sacrum” fogalmát, a „szent lopást”, miszerint akár így is be lehet szerezni ereklyét, ha éppen nincs. A Mikulás őse, Miklós püspök maradványait a tizedik század végén velencei és barii kerekedők hozatták el a mai Törökországból, miután néhány hajójuk elsüllyedt. Úgy értelmezték, azért történnek bajok, mert védőszentjük a távolban nyugszik. Hozatták, értsük úgy, hogy sírrabló kalózoknak adták fel a rendelést.
Lopni lehet, sőt, elegánsabb, civilizáltabb így, mindenki láttára, nyakkendősen, fehérköpenyesen. A hetvenes években így vittek el egy múzeumból néhány nagyon drága képet. Megállt egy fehér furgon a múzeum előtt, cifra feliratokkal, kiszállt három úriember patyolatfehér köpenyben, fehér kesztyűvel, felmutatott valami papírt, hogy viszik a képeket restaurálni; azóta keresik, nem sok sikerrel.
És ha cifrát mondtam, íme, egy igazi Cziffra, akire büszkék lehetünk. Igen, Cziffra György, a csodagyerek, majd világhírű zongoraművész. Mivel nem volt kedve német parancsnokság alatt harcolni a háborúban, miután elbűvölte a német tiszteket muzsikájával, az ajándékba kapott üveg konyakot nagylelkűen felajánlotta a katonáknak, akik egy mozdonyt őriztek: annyit kért cserébe, engedjék meg, nézze meg közelebbről a rozsdás masinát. Megvárta, amíg a konyak meghozza hatását, felült, megnyomott egy gombot, amin azt írta, indulás, és meg sem állt (illetve a mozdony meg sem állt) az ukrán táborig, ahol a partizánok két évig fogva tartották. (Onnan a németek vissza- kiszabadították, röhejes lenne, ha nem lenne tragikus…)
Mifelénk a lopások szférája tágul, mint a galaxisok. Ha már egy forradalmat is el lehet lopni, miért ne lehetne történelmet meg kultúrát? Akinek nincs Mátyás királya, einstandolja, Matei-t csinálván belőle. Szemem láttára, fülem hallatára mesélte Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota Tükörtermében a hivatalos idegenvezető egy spanyol turistacsoportnak, hogy a gyönyörű, székely balladákat megelevenítő üvegablakokon „jellegzetes román parasztházak” láthatók, és egy „román bojár”történetéről van szó. És ma már halottak nevét, nemzetiségét is lopják, nemhogy büntetlenül, de kitüntetés jár érte.
Mindazonáltal – most félre a tréfával – ne feledjük, a Szentírásban Zakariás próféta látomásában (5. fejezet) egy repülő könyvtekercsre fel van jegyezve a gonosz tettek hozománya, a büntetés, amely a tolvaj és hazug házát lassan, de biztosan felemészti. Mert építeni csak igaz alapra lehet, múltat és jövendőt egyaránt.