Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mondom néha, hogy túl sok nálunk az ünnep. Mindig mondom, hogy a magunkét tartjuk mindig az ég, a madár, fellegek felé, nem a másét. Így élünk együtt rúgkapálózva az ünnepekkel. A magunkét kell kiáltanunk, a magunkéért kell kiállnunk, úgy is, hogy virággal vagy száradt, szépen alvó levelekkel hintjük be a százötven esztendős nyári konyha fedelét, földjét Bordoson.
Az ünnep sosincs érettünk, mi vagyunk az ünnepeinkért. Oly könnyű ezt egy ünnepi karban dalolni Carlos Pellicer költővel (1897–1977), Mexikó fiával, kit annyi remekléssel ragadott el a költészet, hogy az öröm könnyeivel nézte népe is fiát. „Épp csak egy pillanatra hagyd, hogy/ ne mindig szín és sikoly legyek.”
Hány ezer költője van a Trópusoknak, van megszámlálója annak is. Ünnepeik is olyanok, fűszál se sérülhet ott a maga igazában. Kérdésre annak is lenne megmondhatója, hány trópusi áldott ország örömét s búját zengi szerelemmel az egykor rabszolgaként behurcolt néger, vagy még annak fia is. Megható, megrendítő, hogy Afrikát sem lehet felednie Latin-Amerika néger költőjének. René Depestre (Haiti, 1926–) mindent meghatározó és bearanyozó szónak tekinti Haitit (Tudok egy szót), mely bőre színét is meghatározván, minden boldog és csüggeteg percében benne van. S a föld, a fajszeretet érinthetetlen benne is, Haiti szeretetében is a négernek.
„Ímhol vagyok/ a messze Afrika fia/ minden kockázatos kaland bolondja./ Megyek a fény után/ az igazság után/ hazám lelkének vak szerelmese. /Ímhol vagyok/ féktelen reménységű néger…/ tömegek lélegzete zúg szívemben…” (Ford.: Pór Judit) Az elnyomottak, a kizsákmányoltak minden fájdalmát leírni egy levélre, fölírni az egekre, noha „fekete emberiség vére zúdul kék ereim falának, minden emberi fajtát izzó szívembe fogadtam…” A vér falainak színe azonos.
Az emberiség színét ki, kik vizsgálják és miért?! Kit rabként visznek idegenségbe, meg nem bocsáthatja elsüllyesztett gyermekkorát s annak nemzetföldjét. A rabságba parancsolt ember föl nem adhatja soha, sem fájdalmát, sem az egyetemes emberi méltóság ünnepeit, mások javára.
René Depestre Haitiben kiált, és hallják mindenek.