Kies európai kitekintő

Azt mondja az állandó megújulásra vágyó, mert arra született ember derűs indulattal: lássuk, Uram, mire megyünk ketten. Azzal súlyára lendíti kezében a csákányt, a fejszét, és neki a hegyoldalnak.

Kérdem tőle is másnap, hogy nocsak, mire ment a napokban? És erre kaptam a panaszos feleletet, azt is csak késegetve, részenként, hogy nem s nem vagyunk egy súlycsoportban. – Soha nem is mondtam, hogy igen. Az, hogy húzzunk bele, az nem a Fennvaló felé irányul. Nekünk ismét Európával kell megküzdenünk, hiszen az egeket is készek reánk omlasztani. Mintha mi magyarokul…

Megfordult a fejemben bizakodásra terelni emberemet, de nem s nem ebben az órában. Hiszen ez a hírhedett Európa megtelt ismét a háborús pusztulás előtermékeivel. Szent és igaz a kálnoki ember megállapítása, mely szerint ez a földrész tisztára úgy viselkedik, mintha rohanna bele ismét az eszeveszett pusztulásba.

Sajnos, így igaz. Gyors egymásutánban teremtette meg az emberi sátán két világégés minden feltételét; minden a szemünk láttára történt, minden a népmilliók halálára, és már menet, errefelé jövet közben tudtuk, mire megy a játék.

Brüsszelnek mintha egyetlen egy guvadt szeme lenne csupán a sorsunk intézgetésére. Az az egy is az igazság, a fény, a gyermek és a kenyérke ellenében. Nincs egyetlen állatfajta sem az élő teremtésben, amelyik mindenek szeme láttára pusztítaná kicsinyeit, véneit, kenyerét s betevő falatját – önmagát! Nyomorult és nyamvadt jellemű pénzes svihákok tesznek próbára bennünket (is), hadd lássák vigyoruk mögött, meddig bírjuk. 

Vannak, hogyne, vannak különbségek és azonos törekvések is bőven ebben a bizonyos és igen-igen bizonytalan jövendőjű Európában; mi legjobban s keservesebben a magyari, a magyar féle sorsot firtatjuk. És nem s nem érti az egyes, a milliós, tízmilliós sorstársunk, miért vagyunk mindig mi a lőgyakorlatok célpontjában?

Ma egymásra s egymásnak mered ismét Oroszország meg Ukrajna. Mindkettő most, a mai áldott szent napon akarja megkaszálni a tovalett történelmet… És rebbenésnyi idő alatt fölmondjuk az egekre mi is a bajunkat, mint akik… mint akiknek senkije se idelenn, se odafenn. És van, van is ebben valami, hiszen ha nem perelünk, nem is takarunk ám. S akinek ökle nem döng az Unió, ama Brüsszel asztalán, föltakarítják bizony azt morzsástól, hazástól, anyanyelvestől.