Kistermelők leléptetése

Először csak hallottam róla, de aztán az újságban közöltek megerősítették a hírt, miszerint az illetékes cég, vállalat, köztestület megváltoztatja az aránylag régóta működő rendszert, s ezek után más elgondolás és módszer szerint biztosítanak helyet a bódékban a kistermelőknek, mezőgazdászoknak és könyvárusoknak, kézműveseknek és kürtőskalács-sütőknek. Az ember hajlamos arra, hogy elvárja, amit megszokott, az ne változzon. Egy dolog biztosan jó irányba változott az elmúlt években ezeken a hétvégi vásárokon: akármilyen bóvlit nem engedtek be a főtérre. Persze, hogy mi a bóvli, az szemlélet kérdése, azt viszont jó néven vettük, hogy időnként új arcok is megjelentek, hozták hús- és tésztakészítményeiket, hozták a régebbi és újabb könyvkínálatot, gyerekjátékokat is, s hozták a vidámságot, a tájnyelvi változatokat; aki rendszeresen eljárt ide, már szinte néven szólította az árusokat.

Mi elég gyakran elmentünk „csudát látni”. Nem mindig vásároltunk, de jó volt mindenkor szóba elegyedni, érdeklődni, jó és rossz híreket felszedni. Egy ilyen sétifikálás alkalmával figyeltem fel, az egyik jó ismerős árus jóvoltából, hogy valami készül. Valami, ami lázba hozta a termelőket, az árusokat. Licitről sugdolóztak, listát készítettek, hogy nekik bizony nem az új rend nem felel meg. És ha netán mégis győzedelmeskedik, sokan szedhetik a sátorfájukat, kereshetnek más vásárokat. És közben számigáltak: elég sokat kérnek napi díjként egy bódé használatáért, akik máshonnan érkeznek – tegyük fel – három napra, két éjszakai szállást ugyancsak fizetniük kell, s az sem lett már olcsó mulatság, ha pedig a hetesre tervezett vásár egész idejére akarnak bejutni, több száz lejt kell lepengetniük mind a helyszínért, mind a szállásért. A szentgyörgyinek vagy környékbelinek fele annyiba kerül, mint a távolabbiaknak, tehát az a veszély is fennáll, hogy ilyen körülmények között hiába keressük majd a csíki, udvarhelyi vagy marosi termékeket.

Az új szabály azt is előírja, suttogták a szomszédos árusok, hogy a háromhavonta rendezendő liciten személyesen kell részt venni. Újabb kiadás! Vége annak, hogy valakinek egy alkalomra való kenyere, kolbásza, könyve, mesterműve felgyűl, s jön vele a szentgyörgyi vásárba. Csak telefonálnia kellett korábban a megfelelő számon, s ritkán történt meg, hogy elutasították. Még ennél is veszedelmesebb a gyanú: nehogy ezt a licitálási lehetőséget kihasználják a nagyok, a multik, s a rendelkezésre álló bódékat kibéreltessék olyanokkal, akik a rendelkezésükre állnak. És esetleg lesz szintén három kalácssütő, de egyetlen érdekeltség!

Mondom, mindezekről morfondírozom, s közben a licit szó jár az eszemben. Bizonyára ez bűvös kifejezés, mert mindenki ettől fél, holott becsületes magyar neve jobban érthető, s kevésbé ijesztő: ráígérés, többet fizetés.

Abban az újságcikkben arról is szó esett, hogy nincs elég bódé! Ez azért képtelenség, mert elég gyakran halljuk hivatalos szájakból, hogy egyre több a kistermelő, a kézműves, akik munkájuk gyümölcséből próbálnak úgy-ahogy megélni. Valahogy segíteni kell őket, a sokszor elhangzó ígéreteknek megfelelően. Ám ez csak úgy érhető el, ha elérhető áron tudnak bódét bérelni, elérhető áron tudnak éjszakai szállást keresni, hogy a hidegben ne kényszerüljenek a gépkocsiban aludni. Egy részmegoldást tudok javasolni: legyen több bódé!